-SOLD OUT- Ivan & The Parazol

Schedule

Sat, 27 Dec, 2025 at 07:00 pm

UTC+01:00

Location

Várkert Bazár | Budapest, BU

Advertisement
Az eseményre az összes jegy elfogyott!
🔖Jegyek: https://varkertbazar.jegy.hu/program/ivan-the-parazol-181133/1328015
2010-ben pár fiatal zenekart alapít Budapesten. Az első kitűzött cél, egy koncertanyag összehozása, amivel színpadra lehet állni. Amint ez megvan, előkerül a többi is: kellene egy név, egy második koncert és aztán még egy (majd kicsit sietnek, hogy odaérjenek az érettségiről), egy klip, aztán hogy azt játssza az MTV, egy MySpace profil, egy csőnadrág a női részlegről, ha pedig már bejutottak a rádióba egy interjúra, akkor az is, hogy megmutathassák a legújabb daluk. A bentieknek tetszik, ők ennek örülnek, azt pedig el sem hiszik, hogy ennyiszer lemegy, hogy vannak a bulijaikon, hogy tudják a szövegeket… de a célok! Kimaradtak a legfontosabbak, amit eközben megfogalmaztak magukban: Létrehozni egy produkciót, ami nem ismer országhatárokat, ahol kompromisszumokról csak egymást közt lehet szó, ami megmutatja, hogy hogyan játsszák most a rock ’n’ rollt, amivel kreálhatnak egy saját, folyamatosan táguló zenei játszóteret. Ezen a helyen lelnek rá a szabadságra, amihez egységként és egyénenként is mindenáron ragaszkodnak, amiért (a dalaikon túl) az emberek kapcsolódni tudnak és akarnak hozzájuk, ami a koncertjeiken kimondatlanul is ott lebeg köztük és a közönségük között.
//
❗Tájékoztatás időpontváltozásról:
A 2025. szeptember 12. péntek 19:00 órára meghirdetett Ivan & The Parazol koncertet technikai okok miatt ÚJ IDŐPONTBAN és HELYSZÍNEN rendezzük meg.
ÚJ IDŐPONT: 2025. december 27., szombat
ÚJ HELYSZÍN: Várkert Bazár, Rendezvényterem (1013 Budapest, Ybl Miklós tér 4.)
Amennyiben megfelelőnek találod az új időpontot, abban esetben kicseréljük jegyeidet és továbbítjuk az új időpontra szóló belépőket e-mailben.
Amennyiben nem felel meg neked az új időpont, természetesen visszatérítjük a megvásárolt belépőjegyek árát.
Válaszodat az alábbi űrlap kitöltésével jelezheted felénk:
https://form.jotform.com/252294868382369
Advertisement

Where is it happening?

Várkert Bazár, Ybl Miklós tér 4, Budapest 1013, Magyarország, Budapest, Hungary

Event Location & Nearby Stays:

Icon
Know what’s Happening Next — before everyone else does.
V\u00e1rkert Baz\u00e1r

Host or Publisher Várkert Bazár

Ask AI if this event suits you:

Discover More Events in Budapest

Pole Year's Eve \ud83e\udd42
Sat, 27 Dec at 06:00 pm Pole Year's Eve 🥂

MetroPole Dance & Aerial Studio

\u00c9vz\u00e1r\u00f3 Mojito Salsa Party a Mai Rumba zenekarral!
Sat, 27 Dec at 06:00 pm Évzáró Mojito Salsa Party a Mai Rumba zenekarral!

OFF Kultur

ENTERTAINMENT DANCE
\u00c9vz\u00e1r\u00f3 t\u00e1ncos nosztalgia buli.
Sat, 27 Dec at 06:00 pm Évzáró táncos nosztalgia buli.

Legenda Sörfőzde Center

\u00c9v v\u00e9gi K\u00c1OSZ vol. 2 - S8 Underground Club
Sat, 27 Dec at 06:30 pm Év végi KÁOSZ vol. 2 - S8 Underground Club

S8 Underground Club

PARTIES ENTERTAINMENT
XII. ROCKIN' OVERNIGHT \/\/ Sonny & his Wild Cows \/ Ati EDGE & the Shadowbirds \/ Redneck Roadkill
Sat, 27 Dec at 07:30 pm XII. ROCKIN' OVERNIGHT // Sonny & his Wild Cows / Ati EDGE & the Shadowbirds / Redneck Roadkill

New Orleans Club

ENTERTAINMENT NONPROFIT
WINTER SONGS | FILMHAT\u00c1S | advent | kar\u00e1csony | t\u00e9l
Sat, 27 Dec at 07:30 pm WINTER SONGS | FILMHATÁS | advent | karácsony | tél

MOMkult

CONCERTS
\u272e ketabois vs catgurlz \u272e
Sat, 27 Dec at 07:30 pm ✮ ketabois vs catgurlz ✮

Auróra

Kale Lulugyi @MANYI
Sat, 27 Dec at 07:30 pm Kale Lulugyi @MANYI

MANYI - Kulturális Műhely

CONCERTS MUSIC
Christmas Classical Concert at St.Anne's Church in the heart of Budapest
Sat, 13 Dec at 07:00 pm Christmas Classical Concert at St.Anne's Church in the heart of Budapest

St. Anne Church, Downtown Budapest

MUSIC ENTERTAINMENT
Restricted in Budapest
Sun, 21 Dec at 10:00 pm Restricted in Budapest

Arzenál

CONCERTS MUSIC
3. BALZAC SZ\u00dcLET\u00c9SNAP | BB #4
Mon, 22 Dec at 05:00 pm 3. BALZAC SZÜLETÉSNAP | BB #4

Gólya

CONCERTS MUSIC
\u00dcnnepi csokol\u00e1d\u00e9 \u00e9s zenei est \/ Symphony of chocolates
Mon, 22 Dec at 05:30 pm Ünnepi csokoládé és zenei est / Symphony of chocolates

Ráday u. 25-27, Budapest, Hungary, 1092

MUSIC ENTERTAINMENT
Home Alone In Concert - Reszkessetek, Bet\u00f6r\u0151k! koncert
Mon, 22 Dec at 06:00 pm Home Alone In Concert - Reszkessetek, Betörők! koncert

Papp László Sportaréna

ENTERTAINMENT CONCERTS
Kiskar\u00e1csony - nagy... \/ milonga a Tang\u00f3palota di\u00e1kjainak \u00e9s k\u00f6z\u00f6ss\u00e9g\u00e9nek
Mon, 22 Dec at 06:00 pm Kiskarácsony - nagy... / milonga a Tangópalota diákjainak és közösségének

Bajza utca 50., Budapest, Hungary, 1062

Voice Drops - A jazz arcai @ RS9
Mon, 22 Dec at 07:00 pm Voice Drops - A jazz arcai @ RS9

RS9+ "Vallai kert"

MUSIC ENTERTAINMENT
T\u00f3th Vera-\u00dcnnep: A L\u00e9lek Hangjai
Mon, 22 Dec at 07:00 pm Tóth Vera-Ünnep: A Lélek Hangjai

Kongresszusi Központ Budapest

CONCERTS ENTERTAINMENT
A Tabulat\u00fara r\u00e9gizene-egy\u00fcttes hagyom\u00e1nyos Kar\u00e1csonyi koncertje, A Kiss Zenede n\u00f6vend\u00e9keivel
Mon, 22 Dec at 07:00 pm A Tabulatúra régizene-együttes hagyományos Karácsonyi koncertje, A Kiss Zenede növendékeivel

Szilágyi Dezső tér, Budapest 1011, Magyarország

CONCERTS
\ud83c\udf84 Pepita Christmas Party \ud83c\udf84 - FREE!
Mon, 22 Dec at 07:30 pm 🎄 Pepita Christmas Party 🎄 - FREE!

Muzikum Klub & Bisztró

CHRISTMAS ENTERTAINMENT
Joep Beving
Mon, 22 Dec at 08:00 pm Joep Beving

MOMkult

MUSIC ENTERTAINMENT
Dep'art + Elavult + DJ Popdavec a L\u00f3ban
Mon, 22 Dec at 08:00 pm Dep'art + Elavult + DJ Popdavec a Lóban

Kék Ló Budapest

ART

What's Happening Next in Budapest?

Discover Budapest Events