PÁRBESZÉDBEN 2. // Szirmai Panni & Szabó Imola Julianna

Schedule

Wed Nov 11 2026 at 06:00 pm to 07:30 pm

UTC+01:00
Location

KULT7 Galéria | Budapest, BU

Advertisement
A Fiatal Írók Szövetsége Párbeszédben című erzsébetvárosi beszélgetéssorozatának második alkalmán Szirmai Panni nemrég megjelent első kötetét, a Szedd már össze magad című novelláskötetet, valamint Szabó Imola Julianna Kivétel a nincs című verseskötetét ismerheti meg a közönség.
A rendhagyó könyvbemutatón nem hagyományos moderált beszélgetésre kerül sor: Szabó Imola Julianna alkotóként, egykori mentorként és könyvtervezőként kapcsolódik Szirmai Panni szövegvilágához. Kettejük találkozását közös múltjuk is különlegessé teszi: Szabó Imola Julianna a FISZ akadálymentesített írásműhelyének egyik vezetője volt, amelynek Szirmai Panni is tagja, később pedig ő tervezte Panni első kötetét, illetve annak borítóját is. A beszélgetés így az első könyv megszületésén túl az alkotói fejlődésre, a műhelymunka szerepére, valamint a szöveg és a vizualitás kapcsolatára is kitérhet.
Szirmai Panni Szedd már össze magad című kötetének történeteiben a félelem és a szorongás a mindennapok szerves részévé válik. A humorral és finom iróniával megírt novellák a női szerepelvárások, a testtapasztalatok, a szeretet és a kontroll összefüggéseit, valamint a generációkon átörökített sérüléseket vizsgálják.
Szabó Imola Julianna több műfajban alkotó szerző, akinek munkásságában az irodalom és a vizualitás szorosan összekapcsolódik. Olyan kötetek szerzője, mint a Varratok, a Lakása van bennem, a Holtak aranya, holdak ezüstje, a Szimona és Zsabka vagy a kivétel a nincs. Legutóbbi könyve Az óriás és a kisló címmel jelent meg a Csimota gondozásában.
A program a Fiatal Írók Szövetsége erzsébetvárosi könyvbemutató-sorozatának része, amely Erzsébetváros Önkormányzatának támogatásával valósul meg. A sorozat célja, hogy találkozási lehetőséget teremtsen kortárs szerzők és olvasóik között, és ingyenesen látogatható irodalmi eseményekkel járuljon hozzá Erzsébetváros kulturális életéhez.
Időpont: 2026. nov. 11. 18:00-tól
Helyszín: KULT7 Galéria
A részvétel ingyenes.
Advertisement

Where is it happening?

KULT7 Galéria, Klauzál tér 6.,Budapest, Hungary

Event Location & Nearby Stays:

Know what’s Happening Next — before everyone else does.
FISZ Fiatal \u00cdr\u00f3k Sz\u00f6vets\u00e9ge
Host or PublisherFISZ Fiatal Írók Szövetsége

Ask AI if this event suits you