Platon Karataev duó
Schedule
Fri Mar 27 2026 at 07:30 pm to 09:30 pm
UTC+01:00Location
Hunyadvar utca 43/c, Budapest, Hungary, 1165 | Budapest, BU
Advertisement
Március 27-én a Platon Karataev duó - Balla Gergely és Czakó-Kuraly Sebestyén - koncertjére várjuk vendégeinket. A Platon Karataev első magyar nyelvű anyaga, a 2022-es Partért kiáltó lemez szintlépés volt a zenekar számára: az album az Artisjus összesítése szerint a kritikusok egyik kedvenc lemeze volt, emellett Fonogram-díjjal is jutalmazta a szakma, a dalszövegek pedig sok gimnáziumban irodalomból érettségi tétellé váltak.
Tavaly májusban jelent meg a Napkötöző, mely továbbra is a legszemélyesebben szól a legegyetemesebb kérdésekről, és bár az előző lemezhez hasonlóan újfent a víz, a hegy és az erdő szemével néz az emberre, ezúttal a központi elemmé a tűz vált, így a Nap körül keringenek a dalok.
A dalok ezúttal duó felállásban, Balla Gergely és Czakó-Kuraly Sebestyén akusztikus előadásában csendülnek fel. Az új album számai mellett korábbi szerzemények is elhangzanak majd, de a egy készülő új lemezbe is bepillantást nyerhetünk.
A program megvalósulását a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Hangfoglaló Programirodája támogatja!
Advertisement
Where is it happening?
Hunyadvar utca 43/c, Budapest, Hungary, 1165Event Location & Nearby Stays:
Know what’s Happening Next — before everyone else does.

















