Oláh Kálmán Jr. Quintet

Schedule

Thu, 07 May, 2026 at 08:00 pm

UTC+02:00

Location

Opus Jazz Club | Budapest, BU

Advertisement
Ifj. Oláh Kálmán és kvintettje műsorának gerincét ezúttal a King's Gambit című lemezanyag alkotja, amely a kortárs magyar jazz egyik figyelemre méltó alkotása, és a zenekarvezető szaxofonos saját kompozícióit, illetve egyedi feldolgozásait tartalmazza. Az elhangzó darabokban a modern jazz energikus lendülete és az elgondolkodtató, klasszikus zenei elemekkel átszőtt gondolkodásmód harmonikus egyvelege találkozik, amelyet ifj. Oláh Kálmán kifejezetten erre a formációjára álmodott meg. A produkció célja, hogy az együttes művészi és zeneszerzői munkásságát a hazai és külföldi nagy presztízsű termekben is bemutathassa, és ezáltal a magyar jazz új generációját pozicionálja a nemzetközi zenei szcénában. Ifj. Oláh Kálmán játéka a klasszikus és a jazz-zene iránti, már egészen korán megmutatkozott érdeklődését és kivételes elhivatottságát egyaránt tükrözi, amely több elismerést, köztük a Junior Prima díjat is megszerezte számára.
Közreműködik:
Oláh Kálmán Jr. – szopránszaxofon
Molnár Sándor – tenorszaxofon
Oláh Krisztián – zongora
Jónás Géza – nagybőgő
Rigó Gábor – dob
Jegyek 3900 forintos áron kaphatók a helyszínen, a bmc.jegy.hu oldalon, valamint az InterTicket országos Jegypont hálózatában.
Telefon: +36 1 216 7894
℗ BMC
//
The backbone of the program by Kálmán Oláh Jr. and his quintet is the album King’s Gambit, a remarkable work of contemporary Hungarian jazz that features the bandleader-saxophonist’s own compositions and unique arrangements. The pieces blend the energetic drive of modern jazz with a deep musical thinking interwoven with classical musical elements into a harmonious fusion that Kálmán Oláh Jr. conceived specifically for this band. The aim of their performances is to showcase the band’s artistic and compositional work in prestigious venues both in Hungary and abroad, thereby positioning the new generation of Hungarian jazz on the international music scene. Kálmán Oláh Jr.’s playing reflects both his keen interest in classical and jazz music and his exceptional dedication, which has earned him multiple awards in Hungary.
Featuring:
Kálmán Oláh – soprano saxophone
Sándor Molnár – tenor saxophone
Krisztián Oláh – piano
Géza Jónás – double bass
Gábor Rigó – drums
Tickets are available for 3900 HUF on the spot, online at bmc.jegy.hu, and at InterTicket Jegypont partners across Hungary.
For more information, please call +36 1 216 7894
℗ BMC
Advertisement

Where is it happening?

Opus Jazz Club, Mátyás utca 8, Budapest 1093, Magyarország, Budapest, Hungary

Event Location & Nearby Stays:

Icon
Know what’s Happening Next — before everyone else does.
Opus Jazz Club

Host or Publisher Opus Jazz Club

Ask AI if this event suits you:

Discover More Events in Budapest

Dimensions of BachaZouk | 4 Alkalmas Tanfolyam | Budapest
Thu, 07 May at 07:30 pm Dimensions of BachaZouk | 4 Alkalmas Tanfolyam | Budapest

Bachata Life Budapest Tánciskola

4 alkalmas k\u00f6z\u00e9phalad\u00f3 kontakt improviz\u00e1ci\u00f3 m\u0171hely
Thu, 07 May at 07:30 pm 4 alkalmas középhaladó kontakt improvizáció műhely

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

WORKSHOPS
Miel\u0151tt felmegy a f\u00fcgg\u00f6ny \/\/ Buda\u00f6rs Fesztiv\u00e1l
Thu, 07 May at 07:30 pm Mielőtt felmegy a függöny // Budaörs Fesztivál

Budaörsi Latinovits Színház

Sunny Side Band @ L\u00e1mp\u00e1s
Thu, 07 May at 09:00 pm Sunny Side Band @ Lámpás

Lámpás

MUSIC ENTERTAINMENT
Stanley Kubrick: Dr. Strangelove
Thu, 07 May at 09:00 pm Stanley Kubrick: Dr. Strangelove

Bem Mozi

ENTERTAINMENT VIRTUAL
AZ \u00c9RETTS\u00c9GI AFTERPARTY 2026 x ROMKERT \u2022 05.07-08.
Thu, 07 May at 11:00 pm AZ ÉRETTSÉGI AFTERPARTY 2026 x ROMKERT • 05.07-08.

Romkert

SPORTS WORKSHOPS
NY\u00cdLT NAPOK a Szabolcsi Bence Zeneiskol\u00e1ban
Tue, 28 Apr at 03:00 pm NYÍLT NAPOK a Szabolcsi Bence Zeneiskolában

Vármegye utca 9., Budapest, Hungary, 1052

\u00d3E Napok 2. - EGYETEMI GARDEN PARTY
Wed, 29 Apr at 04:00 pm ÓE Napok 2. - EGYETEMI GARDEN PARTY

KOBUCI

PARTIES ENTERTAINMENT
A T\u00c1NC VIL\u00c1GNAPJA TER\u00c9ZV\u00c1ROSBAN
Wed, 29 Apr at 05:00 pm A TÁNC VILÁGNAPJA TERÉZVÁROSBAN

Eötvös utca 10., Budapest, Hungary, 1067

ENTERTAINMENT DANCE
TELT H\u00c1Z! - Liszt-est \u2013 Szekr\u00e9nyessy Csan\u00e1d zongorahangversenye
Wed, 29 Apr at 06:00 pm TELT HÁZ! - Liszt-est – Szekrényessy Csanád zongorahangversenye

FSZEK Ötpacsirta Szalon, Budapest VIII. kerület, Ötpacsirta utca 4.

Linedance Flash Mob a T\u00e1nc Vil\u00e1gnapj\u00e1n!
Wed, 29 Apr at 06:00 pm Linedance Flash Mob a Tánc Világnapján!

Vörösmarty tér, Budapest, Magyarország

KIDS
Teliholdas Rap\u00e9 Medicina Szertart\u00e1s - Mamakilla Edition
Wed, 29 Apr at 06:00 pm Teliholdas Rapé Medicina Szertartás - Mamakilla Edition

Nomád Jóga

MUSIC ENTERTAINMENT
T\u00e1rsas\u00e1gkedvel\u0151k klubja - Brillantin
Wed, 29 Apr at 06:00 pm Társaságkedvelők klubja - Brillantin

Nagy Győry István utca 4-6., Pesterzsébet, Hungary, 1201

MAO | Miles Davis 100 | Porgy and Bess
Wed, 29 Apr at 06:30 pm MAO | Miles Davis 100 | Porgy and Bess

Opus Jazz Club

MUSIC ENTERTAINMENT
Smag P\u00e5 Dig Selv (DK) \/ Arulei \/\/ A38 Haj\u00f3
Wed, 29 Apr at 06:30 pm Smag På Dig Selv (DK) / Arulei // A38 Hajó

A38 Hajó, Petőfi híd, budai hídfő, Budapest, Hungary, 1117

MUSIC ENTERTAINMENT
Beginner Bachata Class - BAIS
Wed, 29 Apr at 06:30 pm Beginner Bachata Class - BAIS

V29 Stúdió

WORKSHOPS
Road Crew - UB After Run x BUBU
Wed, 29 Apr at 06:30 pm Road Crew - UB After Run x BUBU

BUBU

MUSIC ENTERTAINMENT

What's Happening Next in Budapest?

Discover Budapest Events