nauli kriyā tanfolyam

Schedule

Sun, 16 Nov, 2025 at 09:00 am

UTC+01:00

Location

Széna tér, Budapest, Magyarország | Budapest, BU

Advertisement
Három előadásból álló, személyes részvételű tanfolyamot indítok, ahol (talán) megérthető, hogy ez nem egy cirkuszi mutatvány, nem is egy fenszi csellendzs a közösségi médiára (vagy a strandra), sőt semmiképpen nem egy versenyszám. Bár manapság ezen sem csodálkoznék...
A nauli kriyā a (tantra)jóga alapgyakorlata (bár haladónak tűnik), nélkülözhetetlen bázisa az energetikai és szellemi tisztaságnak. Elsősorban tehát a felébredést, a megvalósítást szolgálja.
A tanfolyam célja, hogy megértsd miért, megtanuld hogyan, és gyakorold rendszeresen. Bár ez a jógában ismert gyakorlat (vagy annak kellene lennie), azok számára is javasolt, akik még nem jógáznak. Majd fognak... bár azt is érdemes lenne pontosan érteni, mi a jóga. Arról egy féléves kurzuson igyekszem tudás átadni.
Tematika:
november 16 vasárnap (első alkalom)
1, mi ez a gyakorlat?
Elméleti és "filozófiai" háttér a ṣaṭkarma kriyā rendszerről (a jógában használt 6 tisztító gyakorlat), melyből az egyik: a nauli kriyā.
2, maṇipūra cakra (köldök alatti energiaközpont) szerepe:
a hétköznapi életben, a szexualitásban, az önismereti úton
valamint a testi, energetikai, érzelmi és mentális síkon, nem beszélve azon túl...
3, miért érdemes megtanulod és gyakorold rendszeresen?
A pozitív hatása miatt az emésztési rendszerre (agni, mint tűz elem), a betegségek elleni immunitás növelésére, a fizikai test egészségére (pl testsúly kontroll, vérkeringés), a szexuális életre (tantrikus jóga alap gyakorlata), az érzelmek stabilizálására, a magabiztosságra, a koncentráció képességre stb.
4, uḍḍiyāna bandha (felfelé irányító energia zár, légzés kint tartással) elméleti és energetikai megértése (szublimáció). A "hasfelszívás" gyakorlati elsajátítása
november 30 vasárnap (második alkalom)
5, a nauli kriyā elmélete, és gyakorlati elsajátítása lépésről lépésre.
Az első előadás csak elméleti oktatásból áll. A következő két előadáson a további elmélet mellett viszont - a gyakorlatok miatt -, éhgyomorral javasolt a részvétel. Bár a hányás is lehet egy kriyā (vamana dhautī), de azt egy másik tanfolyamon...
A sokéves tapasztalataimat és jelenlegi tudásomat igyekszem megosztani a résztvevőkkel (nőknek és férfiaknak egyaránt). Nem garantált, hogy a tanfolyam ideje alatt minden résztvevő elsajátítja a gyakorlatokat, így nem helyettesíti a rendszeres, és kitartó egyéni gyakorlást.
-Minden előadás kb 120 perc (és össze-vissza (is) beszélek, nem beszélve a nem beszélésről)
-a helyszínen vannak jógaszőnyegek (nem kell hozni) párnák nincsenek. Amúgy minek a párna? Minek a szőnyeg?
-a gyakorlásoknál értelem szerűen (deréktól felfelé) érdemes levetkőzni. A szégyenérzetet is. Hölgyeknek topless NEM engedélyezett.
-a gyakorlás nem jópofaság, hanem vīra (hős/harcos) minőség. Fegyelmet és kitartást tanítok. Szigorúan.
-a "humorom" viszont (ha van ilyen) olyan amilyen. Állítólag meg lehet szokni.
-a böjtölést is... a programokra üres gyomorral érdemes érkezni
Helyszín: Aközpont, I. kerület Széna tér 7. / Pórffy Csaba / https://akozpont.hu
időpont:
1-2 előadás (összevonva) november 16 vasárnap, 09:00-12:30 (közben szünetekkel, étkezés nélkül :-))
3. előadás november 30 vasárnap 09:00 - 11:00
Van egy korábbi időpont korlátozott létszámban, újpesten. Szeptember 27 szombat és október 11 szombat. (ha az ideálisabb)
Részvételi szándék jelzése, valamint további információ kérése (ár, más időpontok és helyszínek) vagy egyéb kérdések: zoli[kuka]petervari.hu vagy közvetlen üzenetküldéssel (messengeren)
A végtelenbe és tovább!
iZé
Advertisement

Where is it happening?

Széna tér, Budapest, Magyarország, Hungary

Event Location & Nearby Stays:

Icon
Know what’s Happening Next — before everyone else does.
iZ\u00e9

Host or Publisher iZé

Ask AI if this event suits you:

Discover More Events in Budapest

EGA's \u2718 WORLD IS MINE Szalagavat\u00f3 Afterparty | 2025\/11\/15 \u00bb @BRANDUS
Sat, 15 Nov at 10:00 pm EGA's ✘ WORLD IS MINE Szalagavató Afterparty | 2025/11/15 » @BRANDUS

Bécsi út 56, Budapest 1036, Magyarország

Szent Hubertusz vad\u00e1szverseny,  Baba n\u00e9ni eml\u00e9kverseny
Sat, 15 Nov at 11:00 pm Szent Hubertusz vadászverseny, Baba néni emlékverseny

Nagykáta

CONTESTS DOG
Next Level presents: MODESTEP LIVE - Europe Tour 2025 - november 15
Sat, 15 Nov at 11:30 pm Next Level presents: MODESTEP LIVE - Europe Tour 2025 - november 15

Akvárium Klub Official (12 Erzsébet tér, Budapest)

MUSIC ENTERTAINMENT
Fut a B\u00f6rs 2025
Sun, 16 Nov at 08:00 am Fut a Börs 2025

Bvuss- Budaörs Városi Uszoda, Strand És Sportcsarnok

KIV\u00c1G\u00d3 ARNOLD \u2013 Alapoz\u00e1s \u00e9s engedelmess\u00e9gi munka szemin\u00e1rium
Sun, 16 Nov at 10:00 am KIVÁGÓ ARNOLD – Alapozás és engedelmességi munka szeminárium

Rákóczi utca 49., Nagytarcsa, Hungary, 2142

SPORTS
\u00daJ - Stott Pilates Total Barre alapoz\u00f3k\u00e9pz\u00e9s - BETELT
Sun, 16 Nov at 10:00 am ÚJ - Stott Pilates Total Barre alapozóképzés - BETELT

Apostol utca 13, Budapest, Hungary, 1023

PILATES HEALTH-WELLNESS
 \u00c1jurv\u00e9dikus \u00e9letm\u00f3d k\u00e9pz\u00e9s
Sun, 16 Nov at 10:00 am Ájurvédikus életmód képzés

Attila utca 8., Budapest, Hungary, 1039

SPORTS
An Epic Scavenger Hunt! - Budapest\u2018s Downtown Dash
Fri, 13 Dec at 08:00 am An Epic Scavenger Hunt! - Budapest‘s Downtown Dash

Teréz krt. 43

ART TRIPS-ADVENTURES
17 napos Panchakarma \u00e9s spiritu\u00e1lis utaz\u00e1s Indi\u00e1ba
Tue, 21 Oct at 09:00 am 17 napos Panchakarma és spirituális utazás Indiába

Sarasvati Alapítvány, Jóga-, és Oktatási Központ

MUSIC ENTERTAINMENT
Gondtalan d\u00e9lut\u00e1nok - Sz\u00f3l egyetlen \u00e1rva szaxofon\u2026
Tue, 21 Oct at 03:00 pm Gondtalan délutánok - Szól egyetlen árva szaxofon…

Stefánia út 34-36., Budapest, Hungary, 1143

LIVE-MUSIC
Pink Floyd | Szf\u00e9r\u00e1k Zen\u00e9je #6
Tue, 21 Oct at 06:00 pm Pink Floyd | Szférák Zenéje #6

Tűzoltó u. 2., Budapest, Hungary, 1094

MUSIC ENTERTAINMENT
Felfedez\u0151k 7.0 - Hat\u00e1rpr\u00f3b\u00e1k
Tue, 21 Oct at 06:00 pm Felfedezők 7.0 - Határpróbák

Hattyú utca 16. fszt 4. (53-as csengő), Budapest, Hungary, 1015

ART EXHIBITIONS
NENA \u2022 WIR GEH\u00d6REN ZUSAMMEN, support: ISSA BLOCH | Budapest 2025
Tue, 21 Oct at 06:30 pm NENA • WIR GEHÖREN ZUSAMMEN, support: ISSA BLOCH | Budapest 2025

BARBA NEGRA

MUSIC ENTERTAINMENT
CSERESZNY\u00c9SKERT \/ bemutat\u00f3
Tue, 21 Oct at 07:00 pm CSERESZNYÉSKERT / bemutató

Nemzeti Táncszínház

MUSIC ENTERTAINMENT
H\u00fcly\u00e9k ellen nincs orvoss\u00e1g - Bruti \u00dajpesten
Tue, 21 Oct at 07:00 pm Hülyék ellen nincs orvosság - Bruti Újpesten

UP Újpesti Rendezvénytér

Gnaoua zenei szertart\u00e1sok \u2013 Sa\u00efd Tichiti el\u0151ad\u00e1sa
Tue, 21 Oct at 07:00 pm Gnaoua zenei szertartások – Saïd Tichiti előadása

Magyar Zene Háza

MUSIC ENTERTAINMENT
PIAF, a sanzonok kir\u00e1lyn\u0151je
Tue, 21 Oct at 07:00 pm PIAF, a sanzonok királynője

Benczúr u. 27., Budapest, Hungary, 1068

Mes\u00adte\u00adrek \u00e9s ta\u00adn\u00edt\u00adv\u00e1\u00adnyok
Tue, 21 Oct at 07:00 pm Mes­te­rek és ta­nít­vá­nyok

Corvin tér 8., Budapest, Hungary, 1011

What's Happening Next in Budapest?

Discover Budapest Events