MOL Magyar Kupa: FTC-ETO FC

Schedule

Wed, 22 Apr, 2026 at 08:00 pm

UTC+02:00

Location

Üllői út 129., Budapest, Hungary, 1091 | Budapest, BU

Advertisement
Bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk ismét duplázásra készül a hazai porondon, azaz a bajnoki cím mellé a Magyar Kupát is odatennénk a vitrinbe. Ehhez viszont előbb az elődöntőben le kell győzni első számú bajnoki kihívónkat, az ETO FC csapatát a MOL Magyar Kupa elődöntőjében!
Az április 22-én, szerdán 20:00-kor a Groupama Arénában sorra kerülő találkozóra március 24-én 14:00-kor elindult a jegyértékestés. A kupaelődöntőre a bajnoki mérkőzések jegyárai érvényesek. Az éves vagy tavaszi szezonbérlettel rendelkező szurkolóink számára ezúttal is ingyenes a belépés! Ezért is éri meg bérletet váltani, azzal ugyanis a bajnoki mérkőzések mellett a MOL Magyar Kupa-meccseinkre is ingyenesen bemehetnek drukkereink. Ez a 2025/2026-os szezonban eddig három mérkőzést jelentett.
A bajnoki szezon-, illetve tavaszi bérlettel rendelkezők viszont a korábbiakhoz hasonlóan ezúttal is ingyen tekinthetik meg a találkozót.
A kupaküzdelmekbe a Fradi a 3. fordulóban kapcsolódott be a Szarvaskend elleni 15-0-s győzelemmel. Ezt követően az egyaránt NB II-es Békéscsabát, majd az Aqvital Csákvár csapatát is 4-0-ra győztük le hazai pályán. A negyeddöntőben az élvonalbeli Kazincbarcikát idegenben múltuk felül 5-0-ra.
Belépőt vásárolni online a meccsjegy.fradi.hu oldalon, illetve személyesen a Groupama Aréna Jegypénztárában tudnak nyitvatartási időben (K-P 10:00-18:00, Szo 9:00-13:00, V-H zárva. Meccsnapokon a mérkőzés időpontjához igazodva).
Felhívjuk drukkereink figyelmét, hogy a jegyvásárlás legelső, elengedhetetlen feltétele továbbra is a szurkolói kártya megléte! Emellett fontos információ, hogy a megvásárolt jegyek átírására csak a mérkőzés dátumát megelőző pénztári munkanapig, a pénztár nyitvatartásának végéig van lehetőség. Az eredeti jegy tulajdonosa vagy vásárlója kezdeményezheti a jegy átírását e-mailben ([email protected]). Az átírás díjtalan. Az átírásról további részletes információk a meccsjegy.fradi.hu oldalon találhatóak.
Gyermekek belépése a stadionba
A gyerekjegyek a 0-7 éves korig terjedő korosztályt érintik, vagyis azokat a szurkolóinkat, akik korábban ingyen beléphettek a Groupama Arénába, de nem rendelkeztek külön ülőhellyel. A jegypénztárban történő vásárlás esetén az új típusú gyerekjegyet kizárólag az érintett gyermek törvényes képviselője, vagy az általa aláírt nyilatkozat birtokában egy másik, 18. életévét betöltött személy vásárolhatja meg.
A személyes vásárláshoz szükséges nyilatkozat IDE KATTINTVA tölthető le. Online vásárlás esetén a gyerekbelépők a jegyet megvásárló felnőtt fiókjába kerülnek a meccsjegy.fradi.hu oldalon, de a gyerekjegyek személyesen is megvásárolhatóak a stadion jegypénztárában. A gyermek belépőhöz önálló ülőhely tartozik mostantól minden esetben. A gyermekek belépéséhez a jegyet megvásárló felnőtt jegyére is szükség lesz, akik együtt a 2-es, 14-es és 30-as kapuknál tudnak a Groupama Arénába belépni. A belépők ára egységesen 1000 Ft.
Fokozott ellenőrzés: tilos a dohányzás a nézőtéren!
A nézőtéri dohányzás továbbra is szigorúan tilos, a következő idénytől a Groupama Aréna munkatársai fokozottan ellenőrzik majd a nézőtéren való dohányzást. Dohányozni csak a célra kijelölt helyeken lehet.
Drukkereink a mérkőzés ideje alatt igénybe vehetik klubunk murvás parkolóját, amelybe gépjárművel kizárólag a Rákóczi híd felől érkezve, a Könyves Kálmán körútról állhatnak be az autóval érkezők. A mérkőzésekre autóval érkező szurkolók ezen kívül találnak parkolási lehetőséget a Telekom Mélygarázsban, és az MVM Dome P1 Parkolójában is. Fontos kiemelnünk, hogy a derbin az MVM Dome parkolója rendezvény miatt nem lesz használható. Az árakról, megközelítésről és egyéb fontos részletekről a meccsjegy.fradi.hu/parkolo oldalon találnak friss, részletes információkat.
Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy a Szenes Iván téren (volt Rezső tér) kizárólag a kijelölt parkolóhelyeken álljanak meg, és fokozottan ügyeljenek arra, hogy a nem kijelölt parkolóhelyeket, valamint a környező zöldterületet ne használják, mert az kerékbilincset és szabálysértési eljárást vonhat maga után.
Gazdagodjon pályaszéli VIP-élménnyel!
Szurkolóinknak minden hazai bajnoki mérkőzés előtt lehetősége nyílik rá, hogy a mérkőzés előtti bemelegítést a pálya széléről, testközelből tekintsék meg, ezzel olyan életre szóló élményt szerezve, amely csak keveseknek adatik meg. Élje át különleges helyről bajnokaink bemelegítését, tapasztalja meg közvetlenül a pálya mellől a Groupama Aréna varázslatos, ámulatba ejtő atmoszféráját, a játékosok magával ragadó energiáját!
Hogy miért éri meg? A bemelegítés előtt a meccskeretben szereplő játékosok külön köszöntik majd az élményprogramunkban résztvevőket, akik amellett, hogy exkluzív, soha nem tapasztalt, egyedülálló és magával ragadó élménnyel gazdagodhatnak, közvetlenül a pálya széléről fotókat is készíthetnek kedvenceikről, valamint egy-egy pacsit is begyűjthetnek bemelegítést végző játékosainktól.
A fotók elkészítése és a pacsik begyűjtése mellett VIP-élményünkre jegyet váltott szurkolóink egy 1 éven belüli múzeumlátogatást is kapnak két fő részére, így bejárhatják az értékes relikviákat, a különféle időszakos kiállításokat bemutató Fradi Múzeumot, valamint stadiontúrán is részt vehetnek, így a Groupama Aréna eddig még nem látott zugait is megtekinthetik!
A Pályaszéli VIP élményt 19.990 forint ellenében a meccsjegy.fradi.hu-n válthatják meg. A jegyet és a vásárláshoz tartozó számlát megtalálja a későbbiekben bármikor a meccsjegy.fradi.hu oldalon a Jegyeim menüpontban, belépés után. Fontos kiemelni, hogy a Pályaszéli VIP-élményre szóló jegyek csak korlátozott számban elérhetőek!
Felhívjuk drukkereink figyelmét, hogy az élmény megvásárlásának elengedhetetlen feltétele, hogy legyen belépője csapatunk aktuális bajnoki mérkőzésére. Amennyiben nincs mérkőzésre szóló belépője, úgy hiába vette meg az exkluzív pályaszéli VIP élményt, nem lesz lehetősége kihasználni ezt az életre szóló lehetőséget – ebben az esetben pénzt nem áll módunkban visszafizetni!
Sportszerűen szurkoljanak!
Az UEFA és a Magyar Labdarúgó Szövetség egyaránt fokozottan figyeli a kirekesztő rigmusokat, kérjük, feltétlenül tartózkodjon minden trágár, kirekesztő, más népet, nemzetet, embercsoportot, szexuális vagy bármilyen kisebbséget hátrányosan megkülönböztető, obszcén, diszkriminatív, sértő, vagy politikai megnyilvánulástól.
Felhívjuk tisztelt szurkolóink figyelmét, hogy az Európai Labdarúgó Szövetséget (úgy is, mint UEFA-t), és/vagy a Magyar Labdarúgó Szövetséget (úgy is, mint MLSZ-t), vagy a bírókat, játékvezetőket, az aktuális ellenfelet, vagy bármely más vetélytársat, úgy is mint klubot, vagy ezek bármelyikének bármely sportolóját, sportvezetőjét nemi identitásjeggyel, nemi hovatartozásra történő utalással sértő kifejezéseket is az UEFA vagy az MLSZ szexuális kisebbségeket hátrányosan megkülönböztető, obszcén, diszkriminatív, sértő, vagy politikai megnyilvánulásként értelmezi és a klubot súlyos büntetéssel sújthatja.
Az Európai Labdarúgó Szövetséget (úgy is, mint UEFA-t) és/vagy a Magyar Labdarúgó Szövetséget (úgy is, mint MLSZ-t) szervezett bűnözői csoportként, bűnszervezetként megjelölő rigmust ugyancsak sértő, vagy politikai megnyilvánulásként értelmezi, és a klubot súlyos büntetéssel sújthatja.
A néző semmilyen pirotechnikai eszközt, füstölőt, petárdát, hanggránátot stb. nem vihet be a stadionba.
Azok a nézők, akik szabályszegő magatartást tanúsítanak, súlyos anyagi és erkölcsi kárt okoznak a klubnak. Fegyelmi vétség esetén az UEFA vagy az MLSZ által kiszabandó nagy összegű pénzbírságot, akár több mérkőzésre vonatkozó zárt kapus büntetést és a klub UEFA versenysorozatokból történő kizárását kockáztatják!
Advertisement

Where is it happening?

Üllői út 129., Budapest, Hungary, 1091

Event Location & Nearby Stays:

Icon
Know what’s Happening Next — before everyone else does.
Ferencv\u00e1rosi Torna Club

Host or Publisher Ferencvárosi Torna Club

Ask AI if this event suits you:

Discover More Events in Budapest

F\u00f6ldanya hangja - Tavaszi \u00f6r\u00f6mkoncert Babival, Julcsival, Sajtival \u00e9s Istv\u00e1nnal
Wed, 22 Apr at 07:00 pm Földanya hangja - Tavaszi örömkoncert Babival, Julcsival, Sajtival és Istvánnal

MagNet Közösségi Ház

CONCERTS MUSIC
Bullying: Mit tehet\u00fcnk val\u00f3j\u00e1ban? - Piros Fotel \ud83d\udd34
Wed, 22 Apr at 07:30 pm Bullying: Mit tehetünk valójában? - Piros Fotel 🔴

Don Bosco Közösségi Ház

Hassz\u00e1nnal G\u00e1z\u00e1ban \/ With Hasan in Gaza \/\/\/ Re:Verzi\u00f3 V.
Wed, 22 Apr at 07:30 pm Hasszánnal Gázában / With Hasan in Gaza /// Re:Verzió V.

Toldi mozi

ENTERTAINMENT FESTIVALS
RIEL EXPO 2026
Thu, 23 Apr at 09:00 am RIEL EXPO 2026

Eiffel Műhelyház

BUSINESS EXHIBITIONS
Portfolio Women's Money & Mindset Day 2026
Thu, 23 Apr at 09:00 am Portfolio Women's Money & Mindset Day 2026

CEU Nádor Event Center

BUSINESS CONFERENCES
BGE \u00c1ll\u00e1sb\u00f6rze 2026
Thu, 23 Apr at 09:30 am BGE Állásbörze 2026

1149 Budapest, Buzogány utca 10-12.

JOB-FAIRS
H\u00fasv\u00e9ti \u00fcnnep a Fradival G\u00f6d\u00f6ll\u0151n!
Mon, 06 Apr at 02:00 pm Húsvéti ünnep a Fradival Gödöllőn!

Gödöllő, Szűcs Lajos Sportcentrum, Táncsics M. út 3., 2100

The Founder's Padel Collective
Tue, 07 Apr at 07:00 am The Founder's Padel Collective

Top Padel Club

BUSINESS
\ud83c\udf38 ZIC Tavaszi Alkot\u00f3m\u0171hely\ud83c\udf38
Tue, 07 Apr at 01:00 pm 🌸 ZIC Tavaszi Alkotóműhely🌸

Uzsoki utca 57. Tetőtér, Budapest, Hungary, 1145

SPORTS FESTIVALS
UPDF Magyar Bajnoks\u00e1g\ud83c\udded\ud83c\uddfa Next Level Championship
Fri, 10 Apr at 10:00 am UPDF Magyar Bajnokság🇭🇺 Next Level Championship

Szigetszentmiklós Városi Sportcsarnok

SPORTS DANCE-COMPETITION
P\u00e9nteki Z\u00f6rren\u00e9s
Fri, 10 Apr at 05:00 pm Pénteki Zörrenés

Kada u. 144., Budapest, Hungary, 1106

\ud83d\udc36 NOSE WORK tanfolyam \ud83d\udc43\ud83c\udffb
Fri, 10 Apr at 06:00 pm 🐶 NOSE WORK tanfolyam 👃🏻

Akela Kutyás Központ és Uszoda

SPORTS
ELVIS SHOW & AFTERPARTY
Fri, 10 Apr at 07:00 pm ELVIS SHOW & AFTERPARTY

Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont - RSR

SPORTS MUSIC
FTC - DVTK
Fri, 10 Apr at 08:00 pm FTC - DVTK

Groupama Aréna

Fizz Liga - 29. fordul\u00f3: FTC-DVTK
Fri, 10 Apr at 08:00 pm Fizz Liga - 29. forduló: FTC-DVTK

Üllői út 129., Budapest, Hungary, 1091

Rally Obedience Orsz\u00e1gos Bajnoks\u00e1g
Sat, 11 Apr at 07:00 am Rally Obedience Országos Bajnokság

Kraft SE

WORKSHOPS CONTESTS
Tavaszi Fog\u00f3cska 2.0
Sat, 11 Apr at 08:00 am Tavaszi Fogócska 2.0

Keresztúri-Erdei Tanösvény

DOG

What's Happening Next in Budapest?

Discover Budapest Events