MINDENKIRE SOR KERÜL / megnyitó
Advertisement
////for English scroll down////
MINDENKIRE SOR KERÜL - Magán történelem-hamisítás 1/2.
Horváth László kiállítása
megnyitó 2026.08.31. 19 óra
a kiállítást megnyitja Balogh Veronika és Eichstaedt András
A mítoszteremtést a konspirációinkkal és vágyainkkal karöltve, szükségszerűségnek utalta antropomorf földi játékszereinek a Fennvaló. Innen nézve már csak egy kényelmes adekvát lépés, hogy a tudatra ébredt csupasz majom a VALAMILYEN, ősidők óta megemészthetetlen nyers jelenlévőt saját, és kollektíven is szubjektív létélményévé alakítsa. Ezen nem csodálkozunk, mert holisztikus entitásokként álmainkban és látomásainkban a létezés végtelen szárnyalása a mozgásterünk. Ez a perszonális világ, ami a megszámlálhatatlan szocio-kulturális dogma, vallás, szokás inkubátorában is dúsan virul, immunis a tudomány tökéletlen szentenciáira, mert fejlett metabolizmusa a végtelen lüktető szabadságában lubickol.
Álmainkban egyszerre, az összes valós érzékszervünkkel paralel módon, minden irányban érzékelünk, az univerzum elhajló dimenzióiban teljesítjük be létezésünk fátumának „B” oldalát. E jótékony szellemi „magfizikánk” ébredéskor megfolyik a valóság párdimenziós kockás-füzetén, tíz körömmel kapaszkodunk az élmény aranyrögébe , a lázálom fojtó irtózatától zsigerileg menekülünk… az inflexiós pont soha nincs meg.
Az álom a tudat üzemanyaga.
Tökéletlen, jó esetben szép életünkben a beteljesületlen vágyainkat, ideális magán- algoritmusaink kimeneteleit polírozgatjuk. Ha a jelenben nem megy, akkor álmaink titokzatos vágyát kiterjesztve, a múltnak a „jótékony kollektív emlékezet”-ét manipuláljuk fanatikusan, a társadalmi csapdákra pár generáción túl nem emlékezünk a beképzelt morális idea, a NAGY TÁRSADALMI KÖZÖS KERESZTMETSZET nimbuszában. Ezt a tudati csapdát használja és használja ki a mindenkori hatalom gondolati közigazgatás címén.
Így, hogy a csupasz majomnak a fizikai kolonializáció nem sikerült, a „jó kimenetelű” fake-news addiktológiailag szükségszerű lett. Az álmok és a gondolkodás keretrendszere immár AI tökéletes „Szép új világ”-ában épített stadionokban folytatja perszonális történeteinket az előre megbeszéltek szerint. A történet-hamisítás pletykás szelleme végre kifejezheti tömegek álmainak happy endjét. Napközben a kiválasztottak egy jó Xanax- szal, a képzelet űrsebességét imitáló tudás informatikai melegében írják beteljesítő, jó esetben kielégítően negélyes történeteiket múlt-jelen-jövőről tömegeknek. Mert nélkülözhetetlen.
Még nincs betiltva, ahogy a saját álmok se….most még megengedheted magadnak.
Jópár éve izgat a jelenség, ahogy a sáskafaj-kolóniánk (jómagamat beleértve) mindent fölhalmoz, fanatikusan bespájzolja élményeit. Leginkább kép/mozgókép alapon. Korai eleink is ezt tették, csak barlangokban. Mintha a megélt múlt élményei, a magán-mitológiánk a társadalmi amnézia irtózatosra duzadt populációjában pár családi generáción túl mutathatna…. Ez az atavisztikus ösztön, a glóbuszon lézengő nyolcmilliárd mímelőnek a gombnyomásos olcsóságában gerjeszti terra és gigabájtokká a „megőrzött” emlékek képhalmazát. Fölfoghatatlan perszonális kép-kapacitás nagyhatalom lett a jobbágy is. Mindenki fotós lett, lemásolhatatlan, még pár évig olvasható ordas winchestereken, mikro-sds kártyákon vágtat a közel-múlt…én is így jártam.
„Az se örök, ami kőbe van vésve”- mondják a szobrászok, „hullámpapírra nem festünk”- mondják a sznob festők.
Egy késői rendrakás késztetésével az „örökkévalóságnak” kiválogattam 1000 fényképet a megtermelt közel 40 000 informatikai képi zajomból az elmúlt 35-40 év vonatkozásában. A fotók negatívjainak nagyított fóliáját rétegeztem, szabdaltam AI-t meghazudtoló elhivatottsággal magán-történelemhamisítássá. Az analóg kétségbe-ejtés illékony figurái az irányított véletlen szervező erejében konglomerálódtak szendvics-fotókká. Első és második felvonás…, előbb-utóbb a nagy rendező-elv szerint MINDENKIRE SOR KERÜL.
Horváth László
A kiállítás szeptember 11-ig látogatható
EVERYONE WILL HAVE THEIR TURN
Personal History Falsification 1/2.
The Almighty attributed myth-making—hand in hand with our conspiracies and desires—to the necessity of His anthropomorphic earthly playthings. From this perspective, it is only a natural and convenient step for the self-aware, naked ape to transform the SOMETHING—that raw, indigestible presence since time immemorial—into its own, and collectively subjective, experience of existence. This comes as no surprise, for as holistic entities, the infinite soaring of existence is our realm of movement in our dreams and visions. This comes as no surprise, for as holistic entities, the infinite soaring of existence is our realm of movement in our dreams and visions. This personal world, which thrives abundantly even within the incubator of countless sociocultural dogmas, religions, and customs, is immune to science’s imperfect pronouncements, for its advanced metabolism revels in its infinite, pulsating freedom.
In our dreams, simultaneously and in parallel with all our real senses, we perceive in every direction; in the warping dimensions of the universe, we fulfill the “B” side of our existence’s fate. Upon awakening, this beneficial spiritual “core physics” of ours spills across reality’s multidimensional checkered notebook; we cling with ten fingernails to the golden nugget of experience, instinctively fleeing the suffocating horror of the feverish dream… the inflection point is never reached.
Dreams are the fuel of consciousness.
In our imperfect—though, at best, beautiful—lives, we polish our unfulfilled desires and the outcomes of our ideal personal algorithms. If things don’t work out in the present, then—by extending the mysterious longing of our dreams—we fanatically manipulate the past’s “benevolent collective memory”; we don’t remember the social traps beyond a few generations, in the halo of the GREAT SOCIAL COMMON CROSS-SECTION. The powers that be use and exploit this trap of consciousness in the name of “intellectual administration.” Thus, since physical colonization of the naked ape failed, “happy-ending” fake news has become addictologically necessary. The framework of dreams and thought now continues our personal stories, as prearranged, in stadiums built within AI’s perfect “Brave New World.” The gossipy spirit of story-fabrication can finally express the happy endings of the masses’ dreams. During the day, the chosen few, with a good dose of Xanax, write their fulfilling—and, in the best case, satisfyingly negative—stories about the past, present, and future for the masses, in the warmth of IT knowledge that mimics the speed of imagination. Because it’s indispensable.
It isn’t banned yet—just like your own dreams… for now, you can still allow yourself this. For quite a few years now, I’ve been fascinated by the phenomenon of how our species—including myself—hoards everything, fanatically stockpiling our experiences. Mostly in the form of still images and moving pictures. Our early ancestors did the same, only in caves. It’s as if the experiences of the past we’ve lived through—our private mythology—could extend beyond a few family generations in a population where social amnesia has swelled to monstrous proportions…. This atavistic instinct, in the button-press-cheapness of the eight billion mimics roaming the globe, transforms the collection of “preserved” memories into terabytes and gigabytes. Even the serf has become a superpower of incomprehensible personal image capacity. Everyone has become a photographer; the recent past gallops along on massive hard drives and micro-SD cards—unduplicable, yet readable for a few more years… I, too, have been there.
“Not even what is carved in stone is eternal,” say the sculptors; “We don’t paint on corrugated paper,” say the snobbish painters.
Driven by a late urge to organize, I selected 1,000 photographs for “eternity” from the nearly 40,000 digital image files I’ve accumulated over the past 35–40 years. I layered and cut up enlarged transparencies of the photo negatives with a dedication that would put AI to shame, transforming them into a private falsification of history. The ephemeral figures of analog despair coalesced into “sandwich photos” through the organizing power of directed chance. Act One and Act Two… sooner or later, according to the grand director’s principle, EVERYONE WILL HAVE THEIR TURN.
László Horváth
MINDENKIRE SOR KERÜL - Magán történelem-hamisítás 1/2.
Horváth László kiállítása
megnyitó 2026.08.31. 19 óra
a kiállítást megnyitja Balogh Veronika és Eichstaedt András
A mítoszteremtést a konspirációinkkal és vágyainkkal karöltve, szükségszerűségnek utalta antropomorf földi játékszereinek a Fennvaló. Innen nézve már csak egy kényelmes adekvát lépés, hogy a tudatra ébredt csupasz majom a VALAMILYEN, ősidők óta megemészthetetlen nyers jelenlévőt saját, és kollektíven is szubjektív létélményévé alakítsa. Ezen nem csodálkozunk, mert holisztikus entitásokként álmainkban és látomásainkban a létezés végtelen szárnyalása a mozgásterünk. Ez a perszonális világ, ami a megszámlálhatatlan szocio-kulturális dogma, vallás, szokás inkubátorában is dúsan virul, immunis a tudomány tökéletlen szentenciáira, mert fejlett metabolizmusa a végtelen lüktető szabadságában lubickol.
Álmainkban egyszerre, az összes valós érzékszervünkkel paralel módon, minden irányban érzékelünk, az univerzum elhajló dimenzióiban teljesítjük be létezésünk fátumának „B” oldalát. E jótékony szellemi „magfizikánk” ébredéskor megfolyik a valóság párdimenziós kockás-füzetén, tíz körömmel kapaszkodunk az élmény aranyrögébe , a lázálom fojtó irtózatától zsigerileg menekülünk… az inflexiós pont soha nincs meg.
Az álom a tudat üzemanyaga.
Tökéletlen, jó esetben szép életünkben a beteljesületlen vágyainkat, ideális magán- algoritmusaink kimeneteleit polírozgatjuk. Ha a jelenben nem megy, akkor álmaink titokzatos vágyát kiterjesztve, a múltnak a „jótékony kollektív emlékezet”-ét manipuláljuk fanatikusan, a társadalmi csapdákra pár generáción túl nem emlékezünk a beképzelt morális idea, a NAGY TÁRSADALMI KÖZÖS KERESZTMETSZET nimbuszában. Ezt a tudati csapdát használja és használja ki a mindenkori hatalom gondolati közigazgatás címén.
Így, hogy a csupasz majomnak a fizikai kolonializáció nem sikerült, a „jó kimenetelű” fake-news addiktológiailag szükségszerű lett. Az álmok és a gondolkodás keretrendszere immár AI tökéletes „Szép új világ”-ában épített stadionokban folytatja perszonális történeteinket az előre megbeszéltek szerint. A történet-hamisítás pletykás szelleme végre kifejezheti tömegek álmainak happy endjét. Napközben a kiválasztottak egy jó Xanax- szal, a képzelet űrsebességét imitáló tudás informatikai melegében írják beteljesítő, jó esetben kielégítően negélyes történeteiket múlt-jelen-jövőről tömegeknek. Mert nélkülözhetetlen.
Még nincs betiltva, ahogy a saját álmok se….most még megengedheted magadnak.
Jópár éve izgat a jelenség, ahogy a sáskafaj-kolóniánk (jómagamat beleértve) mindent fölhalmoz, fanatikusan bespájzolja élményeit. Leginkább kép/mozgókép alapon. Korai eleink is ezt tették, csak barlangokban. Mintha a megélt múlt élményei, a magán-mitológiánk a társadalmi amnézia irtózatosra duzadt populációjában pár családi generáción túl mutathatna…. Ez az atavisztikus ösztön, a glóbuszon lézengő nyolcmilliárd mímelőnek a gombnyomásos olcsóságában gerjeszti terra és gigabájtokká a „megőrzött” emlékek képhalmazát. Fölfoghatatlan perszonális kép-kapacitás nagyhatalom lett a jobbágy is. Mindenki fotós lett, lemásolhatatlan, még pár évig olvasható ordas winchestereken, mikro-sds kártyákon vágtat a közel-múlt…én is így jártam.
„Az se örök, ami kőbe van vésve”- mondják a szobrászok, „hullámpapírra nem festünk”- mondják a sznob festők.
Egy késői rendrakás késztetésével az „örökkévalóságnak” kiválogattam 1000 fényképet a megtermelt közel 40 000 informatikai képi zajomból az elmúlt 35-40 év vonatkozásában. A fotók negatívjainak nagyított fóliáját rétegeztem, szabdaltam AI-t meghazudtoló elhivatottsággal magán-történelemhamisítássá. Az analóg kétségbe-ejtés illékony figurái az irányított véletlen szervező erejében konglomerálódtak szendvics-fotókká. Első és második felvonás…, előbb-utóbb a nagy rendező-elv szerint MINDENKIRE SOR KERÜL.
Horváth László
A kiállítás szeptember 11-ig látogatható
EVERYONE WILL HAVE THEIR TURN
Personal History Falsification 1/2.
The Almighty attributed myth-making—hand in hand with our conspiracies and desires—to the necessity of His anthropomorphic earthly playthings. From this perspective, it is only a natural and convenient step for the self-aware, naked ape to transform the SOMETHING—that raw, indigestible presence since time immemorial—into its own, and collectively subjective, experience of existence. This comes as no surprise, for as holistic entities, the infinite soaring of existence is our realm of movement in our dreams and visions. This comes as no surprise, for as holistic entities, the infinite soaring of existence is our realm of movement in our dreams and visions. This personal world, which thrives abundantly even within the incubator of countless sociocultural dogmas, religions, and customs, is immune to science’s imperfect pronouncements, for its advanced metabolism revels in its infinite, pulsating freedom.
In our dreams, simultaneously and in parallel with all our real senses, we perceive in every direction; in the warping dimensions of the universe, we fulfill the “B” side of our existence’s fate. Upon awakening, this beneficial spiritual “core physics” of ours spills across reality’s multidimensional checkered notebook; we cling with ten fingernails to the golden nugget of experience, instinctively fleeing the suffocating horror of the feverish dream… the inflection point is never reached.
Dreams are the fuel of consciousness.
In our imperfect—though, at best, beautiful—lives, we polish our unfulfilled desires and the outcomes of our ideal personal algorithms. If things don’t work out in the present, then—by extending the mysterious longing of our dreams—we fanatically manipulate the past’s “benevolent collective memory”; we don’t remember the social traps beyond a few generations, in the halo of the GREAT SOCIAL COMMON CROSS-SECTION. The powers that be use and exploit this trap of consciousness in the name of “intellectual administration.” Thus, since physical colonization of the naked ape failed, “happy-ending” fake news has become addictologically necessary. The framework of dreams and thought now continues our personal stories, as prearranged, in stadiums built within AI’s perfect “Brave New World.” The gossipy spirit of story-fabrication can finally express the happy endings of the masses’ dreams. During the day, the chosen few, with a good dose of Xanax, write their fulfilling—and, in the best case, satisfyingly negative—stories about the past, present, and future for the masses, in the warmth of IT knowledge that mimics the speed of imagination. Because it’s indispensable.
It isn’t banned yet—just like your own dreams… for now, you can still allow yourself this. For quite a few years now, I’ve been fascinated by the phenomenon of how our species—including myself—hoards everything, fanatically stockpiling our experiences. Mostly in the form of still images and moving pictures. Our early ancestors did the same, only in caves. It’s as if the experiences of the past we’ve lived through—our private mythology—could extend beyond a few family generations in a population where social amnesia has swelled to monstrous proportions…. This atavistic instinct, in the button-press-cheapness of the eight billion mimics roaming the globe, transforms the collection of “preserved” memories into terabytes and gigabytes. Even the serf has become a superpower of incomprehensible personal image capacity. Everyone has become a photographer; the recent past gallops along on massive hard drives and micro-SD cards—unduplicable, yet readable for a few more years… I, too, have been there.
“Not even what is carved in stone is eternal,” say the sculptors; “We don’t paint on corrugated paper,” say the snobbish painters.
Driven by a late urge to organize, I selected 1,000 photographs for “eternity” from the nearly 40,000 digital image files I’ve accumulated over the past 35–40 years. I layered and cut up enlarged transparencies of the photo negatives with a dedication that would put AI to shame, transforming them into a private falsification of history. The ephemeral figures of analog despair coalesced into “sandwich photos” through the organizing power of directed chance. Act One and Act Two… sooner or later, according to the grand director’s principle, EVERYONE WILL HAVE THEIR TURN.
László Horváth
Advertisement
Where is it happening?
Ráday utca 47. , Budapest, Hungary, 1092
Event Location & Nearby Stays:
Know what’s Happening Next — before everyone else does.
Host or Publisher2B Galéria
