Magyar Albummm! #6 – Utazás: Szörényi Levente 80

Schedule

Sun Apr 13 2025 at 07:00 pm to 08:30 pm

UTC+02:00

Location

Magyar Zene Háza | Budapest, BU

Advertisement
◖ Nagyot szóló zenék lemezjátszóháza Horváth Gergellyel ◗
A Magyar Albummm! sorozatban a lemezeket a szerző vagy előadó jelentében, saját élményeinek felidézésével hallgatjuk meg a Magyar Zene Háza könyvtárban, amelynek egyre bővülő lemeztárából válogattuk az albumokat, s amely a sorozat alkalmain így lesz egy-egy hazai nagyot szóló zenelemez játszóháza. Ezúttal Szörényi Levente első szólólemeze, az 1974-es Utazás kerül lemezjátszóra, Horváth Gergely házigazda vendége pedig maga a főszereplő, Szörényi Levente lesz, három nappal a 80. születésnapja előtt.
Akár a hetvenes évek egyik hazai botrányalbumának is tűnhet: egyes dalokat kicenzúráztak róla, megjelenés után pár órával – a borító miatt – visszavonták az albumot a boltokból, áttasakolták, és másik borítóval jelentették meg. Valójában egy máig irányadó zenei pályafutás első két jelentős állomása közötti zseniális láncszem, a magyar könnyűzene történetének egyik legnagyobb hatású szerzői szólóalbuma. Emlékezetesen betölti azt az ígéretet, amit címében ígér: egy európai utazás zenei lenyomata, az Illésből a Fonográfba való átmenet zenei programja. Lemezhallgató estünk vendége három nappal 80. születésnapja előtt: Szörényi Levente.
Ha még emlékszünk, hogyan hallgattunk zenét, amikor csillogó fekete lemezeken Little Richard énekelt, akkor azt is tudjuk, mit adott a lemezjátszás a zene rajongóinak; zenehallgatásra dedikált időt, mély figyelmet, böngészendő szövegeket és emlékezetes borítókat. És még ennél is többet, mert a médium maga is hatott a dalszerzésre; már a kislemezek A és B oldal-jelzete felvetette a dalok prioritásának és sorrendjének kérdését, ami magával hozta az egész albumot szervező zenei vagy gondolati koncepció megszületését és alkalmazását. Egy lemez kézbevehető tárgy, ami erőteljesen formálja a személyes kapcsolatot a szerzőkkel és előadókkal is. A lemezhallgatás rítusát elevenítjük fel olyan hazai előadók albumainak közös meghallgatásával, amelyek valamilyen módon izgalmasan járultak hozzá a magyar könnyűzene történetéhez.
=========================
🌏 Helyszín: Magyar Zene Háza, Popkulturális Klubkönyvtár
📅 Időpont: 2025. április 23. 19:00
BŐVEBBEN A PROGRAMRÓL:
https://zenehaza.hu/esemeny/magyar-albummm-6-utazas-szorenyi-levente-80
Teltházas koncerteknél nézzetek körül hivatalos másodlagos jegyértékesítő partnerünk, a TicketSwap felületén! Itt korábban megvásárolt, mégis eladó sorba került jegyeket találhattok korrekt áron, teljes biztonsággal. A Facebookon sajnos gyakran bukkannak fel hamis profilok, amelyek nem létező jegyeket kínálnak - ezek helyett minden esetben válasszátok a TicketSwapot!
https://www.ticketswap.hu/location/magyar-zene-haza/169122
Látogassátok meg a Magyar Zene Háza honlapját az aktuális koncertekért és információkért!
Advertisement

Where is it happening?

Magyar Zene Háza, Városliget,Budapest, Hungary

Event Location & Nearby Stays:

Magyar Zene H\u00e1za

Host or Publisher Magyar Zene Háza

It's more fun with friends. Share with friends

Discover More Events in Budapest

Nevetni kell, ennyi az eg\u00e9sz
Sun, 13 Apr, 2025 at 03:00 pm Nevetni kell, ennyi az egész

Kőrösi Kulturális Központ

A Zsid\u00f3 Kutya
Sun, 13 Apr, 2025 at 03:00 pm A Zsidó Kutya

Dob utca 15., Budapest, Hungary, 1074

Vir\u00e1gvas\u00e1rnapi Civil Csal\u00e1di Nap \ud83c\udf38
Sun, 13 Apr, 2025 at 03:00 pm Virágvasárnapi Civil Családi Nap 🌸

Petőfi tér 1., Dunavarsány

CONCERTS
Jelent\u00e1nc Somogyi Eszterrel
Sun, 13 Apr, 2025 at 04:00 pm Jelentánc Somogyi Eszterrel

Kunigunda útja 18., Budapest III. kerület, Hungary, 1037

Egy, kett\u0151, h\u00e1rom \u2013 B\u00daCS\u00daEL\u0150AD\u00c1S
Sun, 13 Apr, 2025 at 06:00 pm Egy, kettő, három – BÚCSÚELŐADÁS

RaM-ArT Színház

ART COMEDY
A Zeneakad\u00e9mia egy\u00fcttesei\/Rossini: Stabat Mater
Sun, 13 Apr, 2025 at 07:30 pm A Zeneakadémia együttesei/Rossini: Stabat Mater

Liszt Ferenc tér 8., Budapest, Hungary, 1061

Zalav\u00e1ri \u00c1lmos Tri\u00f3 @ Manyi \/ Lak\u00e1s
Sun, 13 Apr, 2025 at 08:00 pm Zalavári Álmos Trió @ Manyi / Lakás

MANYI - Kulturális Műhely

CONCERTS MUSIC
Dragvolution presents:  \ud83d\udd25Power to the QUEENS\ud83d\udd25
Sun, 13 Apr, 2025 at 08:00 pm Dragvolution presents: 🔥Power to the QUEENS🔥

Orczy út 46-48., Budapest, Hungary, 1089

PERFORMANCES ART
SPORTM\u00c1SZ\u00c1S DI\u00c1KOLIMPIA
Mon, 14 Apr, 2025 at 07:30 am SPORTMÁSZÁS DIÁKOLIMPIA

Kada u. 144., Budapest, Hungary, 1106

Toj\u00e1sfa d\u00edsz\u00edt\u00e9s
Mon, 14 Apr, 2025 at 02:00 pm Tojásfa díszítés

Monor, Szent István tér

Fusion Dance Intense - Art Project
Mon, 14 Apr, 2025 at 04:30 pm Fusion Dance Intense - Art Project

Roxy Studio

ART SPORTS

What's Happening Next in Budapest?

Discover Budapest Events