Lev&Te – vendég: Hajduk Károly

Schedule

Fri, 26 Sep, 2025 at 08:00 pm

UTC+02:00

Location

Momentán Társulat | Budapest, BU

Advertisement
A színpadon egy profi színész és egy profi imprós. Nincs szöveg, nincs próba. Csak kockázat és bizalom.
Molnár Levente egy merész kísérletben próbálja ki, hogy milyen, amikor két ember csak egymásra számíthat. Nem tudják, mit tesznek 5 perc múlva. De még 5 tizedmásodpercük sincs rá felkészülni, mert a színházi és az imprós világ élesben feszül egymásnak és olvad össze egy hosszúformátumú impróban.
Itt nem a sztori a lényeg. Az a fontos, hogy a két ember hogy viszonyul egymáshoz, hogyan segíti-támogatja-emeli-tartja a másikat. Ez az előadás egy találkozás két ember, két műfaj, két világ között. Végtelen a szabadság, ezáltal végtelen a kockázat és a bizalom.
Az előadás vendége szeptemberben Hajduk Károly, az Örkény Színház társulatának tagja, aki jelenleg többek között a Kertész utcai Shaxpeare-mosó, az LSD, a Bűn és bűnhődés című darabban játszik, de nagyjátékfilmekben és sorozatokban is rendszeresen találkozhatunk vele (pl. Akik maradtak, Mesterjátszma, A besúgó).
Jegyek már kaphatók:
https://momentantarsulat.jegy.hu/program/levte-hajduk-karoly-179911/1315675
Advertisement

Where is it happening?

Momentán Társulat, Ó utca 4. ,Budapest, Hungary

Event Location & Nearby Stays:

Moment\u00e1n T\u00e1rsulat

Host or Publisher Momentán Társulat

It's more fun with friends. Share with friends

Discover More Events in Budapest

Unique - Akv\u00e1rium Klub
Fri, 26 Sep at 07:00 pm Unique - Akvárium Klub

12 Erzsébet tér, Budapest, Hungary

CONCERTS
R\u00c1AD\u00c1S! Orvos-T\u00f3th No\u00e9mi el\u0151ad\u00e1sa \/ Budapest
Fri, 26 Sep at 07:00 pm RÁADÁS! Orvos-Tóth Noémi előadása / Budapest

MOMkult

PFZ | Fabula foletta | Pannon Philharmonic
Fri, 26 Sep at 07:30 pm PFZ | Fabula foletta | Pannon Philharmonic

Müpa Budapest

ENTERTAINMENT CONCERTS
Glsch X DDT - Demerung lemezbemutat\u00f3
Fri, 26 Sep at 07:30 pm Glsch X DDT - Demerung lemezbemutató

Turbina Kulturális Központ

FUSIONZ: THE FASHION SHOW pres. LUCA MAIER \/ BENTECH @ARZEN\u00c1L
Fri, 26 Sep at 11:00 pm FUSIONZ: THE FASHION SHOW pres. LUCA MAIER / BENTECH @ARZENÁL

Arzenál

FASHION ART
CACTR Terel\u0151verseny, TKV, NHAT, HWT
Sat, 27 Sep at 08:00 am CACTR Terelőverseny, TKV, NHAT, HWT

HerdingCenter-Vasad

CONTESTS DOG
4. FussNEKI! Gyergy\u00f3
Sat, 27 Sep at 09:00 am 4. FussNEKI! Gyergyó

Gyergyószentmiklós

R.S.D. 42 Kajak t\u00fara
Sat, 27 Sep at 09:00 am R.S.D. 42 Kajak túra

Kajakszafari.hu

TRIPS-ADVENTURES
Free* Walking Tour of the Notorious Jozsefvaros District.
Tue, 18 Aug at 10:30 am Free* Walking Tour of the Notorious Jozsefvaros District.

Keleti Pályaudvar (look for the guide holding a yellow umbrella on the main steps)

ENTERTAINMENT PERFORMANCES
English Stand-Up Comedy Night Every Wednesday
Wed, 25 Jun at 08:00 pm English Stand-Up Comedy Night Every Wednesday

a&o Hostel Budapest City

COMEDY ENTERTAINMENT
NY\u00c1RI T\u00c1BOR \/ J\u00e1t\u00e9k a m\u00fazeumban \/ 7-12 \u00e9veseknek
Mon, 11 Aug at 07:00 am NYÁRI TÁBOR / Játék a múzeumban / 7-12 éveseknek

Biatorbágyi Juhász Ferenc Művelődési Központ

Tematikus Kurzus - BUDAPEST
Mon, 11 Aug at 08:00 am Tematikus Kurzus - BUDAPEST

Kőrösi Kulturális Központ

LIVE-MUSIC
Harry Potter m\u00e1gusk\u00e9pz\u0151 KALANDT\u00c0BOR augusztusban is a T\u00fcnd\u00e9rkertben
Mon, 11 Aug at 08:00 am Harry Potter mágusképző KALANDTÀBOR augusztusban is a Tündérkertben

Tündérbölcső Családi Központ

T\u00e9r12 Dr\u00e1mat\u00e1bor
Mon, 11 Aug at 08:45 am Tér12 Drámatábor

Apertúra

\u00c9n m\u00e9g itt vagyok \/ Ainda Estou Aqui | OSCAR 2025
Wed, 13 Aug at 04:00 pm Én még itt vagyok / Ainda Estou Aqui | OSCAR 2025

Bem Mozi

ENTERTAINMENT VIRTUAL
ReImpr\u00f3 - improviz\u00e1ci\u00f3s nyitott m\u0171hely
Wed, 13 Aug at 06:00 pm ReImpró - improvizációs nyitott műhely

Ráday utca 18.(bejárat az Erkel utca 15. felől), Budapest, Hungary, 1092

StandOut's Comedy Night At Cinema City Allee
Wed, 13 Aug at 07:00 pm StandOut's Comedy Night At Cinema City Allee

Cinema City Allee

COMEDY ENTERTAINMENT
Woody Allen: Brooklyni mese
Wed, 13 Aug at 07:00 pm Woody Allen: Brooklyni mese

Városmajori Szabadtéri Színpad

What's Happening Next in Budapest?

Discover Budapest Events