LAMPIONFÜZÉR: alternatív irodalomóra Miklya Luzsányi Mónikával
Advertisement
Júniusban az idei tanév utolsó Lampionfüzér-alkalmára hívunk benneteket, ezúttal Miklya Luzsányi Mónika várja az érdeklődőket a Sárkányos Gyerekkönyvtárba, ahol a Szabadság, szerelem című kötete adja az alternatív irodalomóra alapját.
Tudni szeretnétek, mi rejlik a híres Petőfi-versek mögött? A Szabadság, szerelem nemcsak a márciusi esményekkel, hanem a költő egész életével - ötéves korától egészen a csatatéren bekövetkezett eltűnéséig - rendhagyó módon foglalkozik.
Petőfi most úgy elevenedik meg előttünk, ahogyan azok láthatták, akik ismerték: az iskolatársai, a barátai vagy éppen a szerelmei.
A program a könyv alapján, a benne felmerülő témák mentén készül, de az olvasása nem feltétele az órán való részvételnek.
A LAMPIONFÜZÉR a Lampion Könyvek és a FSZEK Sárkányos Gyerekkönyvtár közös programsorozata, amelyre minden hónapban a legfrissebb ifjúsági és young adult könyveink játékos, interaktív könyvbemutatójával várjuk az érdeklődőket. A programra minden fiatalt, felnőttet és pedagógust, könyvtárost szeretettel várunk.
Időpont: 2026. június 16., 11.00–12.00 óra
Helyszín: FSZEK Sárkányos Gyerekkönyvtár, 1088 Budapest, Reviczky u. 1. Telefonszám: 06 (1) 766-3316
Ajánlott korosztály: 10 éves kortól
A belépés ingyenes, de a részvételhez előzetes regisztráció szükséges. Regisztrálni a [email protected] e-mail-címen lehet, a résztvevők létszámának megadásával. A sikeres regisztrációról visszajelzést küldünk. Kérjük, ha mégsem tudtok részt venni a programon, e-mailben jelezzétek.
A regisztrációval kapcsolatos adatkezelési tájékoztató itt olvasható: https://bit.ly/3RBo9NF
A rendezvények résztvevői a megjelenésükkel együtt tudomásul veszik, hogy a rendezvényeken fotó/videófelvétel készül, amelyet a könyvtár a honlapján vagy a közösségimédia-oldalain közzétehet. Az adatkezelés önkéntes hozzájáruláson alapul. A felvételen látható érintett írásban kifogásolhatja az arcmása közzétételét.

Where is it happening?
Sárkányos Gyerekkönyvtár FSZEK, Reviczky utca 1, Budapest 1088, Magyarország, Budapest, Hungary
Event Location & Nearby Stays:
Know what’s Happening Next — before everyone else does.
Host or PublisherLampion Könyvek