Kovács Domokos, L. Nagy Attila: Tryangle

Schedule

Tue, 15 Apr, 2025 at 07:00 pm

UTC+02:00

Location

Kőrösy József utca 17., Budapest, Hungary, 1117 | Budapest, BU

Advertisement
A Tryangle a Dancing On A Grinder című szólóelőadás újragondolása, ami a kortárstánc és a bábszínház kettőséből született új forma, a fizikai bábszínház nyelvén kutatja azt a találkozást, ahogy a koncepció ütközik a valósággal.
Míg az első előadás két férfi, egy báb és mozgatója kapcsolatát vizsgálja, addig a Tryangle egy harmadik szereplőt hoz be a már körüljárt kapcsolati dinamikába, így emelve a duettet egy, a báb és két táncos által megélt trióvá.
A három szereplő között kibontakozó tánc során azt kísérhetjük végig, hogyan van jelen korábbi kapcsolatok dinamikája egy új emberhez való kötődésben. A múltbéli viszonyokban megélt traumák hogyan transzportálódnak egy újabba? Mennyire lehet megküzdeni ezekkel a mintázatokkal, közösen, vagy egyedül? Túl tudok lenni végre az exeimen? És ők rajtam?
Előadók: L. Nagy Attila, Kovács Domokos
Dramaturg: Nagy Orsolya
Bábtervező: Kárpáti Panna
Zeneszerző: Vranik Krisztián, Jankó Mátyás, Tarr Bernadett
Fénytervező: Váradi András, Selmeczi Mercédesz
Konzulens: Fejes Kitty
Rendező: Kovács Domokos
Advertisement

Where is it happening?

Kőrösy József utca 17., Budapest, Hungary, 1117

Event Location & Nearby Stays:

MU Sz\u00ednh\u00e1z

Host or Publisher MU Színház

It's more fun with friends. Share with friends

Discover More Events in Budapest

The Vulcan Itch (GR) \u25cf Cheetah & the Spaceship \u25cf Eugene Fight Club | Aur\u00f3ra
Tue, 15 Apr, 2025 at 08:00 pm The Vulcan Itch (GR) ● Cheetah & the Spaceship ● Eugene Fight Club | Auróra

Auróra

MUSIC ENTERTAINMENT
StandOut's Comedy Night At Cinema City Allee
Tue, 15 Apr, 2025 at 08:00 pm StandOut's Comedy Night At Cinema City Allee

Cinema City Allee

COMEDY ENTERTAINMENT
Tarr B\u00e9la: A torin\u00f3i l\u00f3 \/ The Turin Horse
Tue, 15 Apr, 2025 at 08:15 pm Tarr Béla: A torinói ló / The Turin Horse

Bem Mozi

ENTERTAINMENT
Less Is More 4 - goodbye Zsolti!
Tue, 15 Apr, 2025 at 08:30 pm Less Is More 4 - goodbye Zsolti!

Lumen Kávézó

MUSIC ENTERTAINMENT
Darvas Krist\u00f3f zongor\u00e1zik
Tue, 15 Apr, 2025 at 08:30 pm Darvas Kristóf zongorázik

Jedermann

CONCERTS
Bachata Revolution Tanfolyam\ud83d\ude80Budapest\ud83c\udded\ud83c\uddfa
Tue, 15 Apr, 2025 at 09:00 pm Bachata Revolution Tanfolyam🚀Budapest🇭🇺

MD Dance Opera - Hajós utca 1. 1065

J\u00e1t\u00e9kos oktat\u00e1si m\u00f3dszerek az ESG-ben
Wed, 16 Apr, 2025 at 01:30 am Játékos oktatási módszerek az ESG-ben

Keleti Károly utca 11a, Budapest 1024, Magyarország

ART
Mit \u00e9nekelj otthon a lurk\u00f3kkal? Komplex zenefoglalkoz\u00e1s kisgyermekes csal\u00e1doknak
Wed, 16 Apr, 2025 at 09:30 am Mit énekelj otthon a lurkókkal? Komplex zenefoglalkozás kisgyermekes családoknak

Marczibányi Téri Művelődési Központ

B\u00d6LCSI-FESZT
Wed, 16 Apr, 2025 at 10:00 am BÖLCSI-FESZT

Nagytétényi út 31-33., Budapest, Hungary, 1222

Kal\u00f3zok a F\u00f6ld k\u00f6r\u00fcl
Wed, 16 Apr, 2025 at 10:00 am Kalózok a Föld körül

Táncsics Mihály Művelődési Ház

MUSIC ENTERTAINMENT
BME GTK Sportnap 04.16.
Wed, 16 Apr, 2025 at 10:00 am BME GTK Sportnap 04.16.

BME Sporttelep

SPORTS
Ostor\u00f3czky N\u00f3ra nyilv\u00e1nos v\u00e9d\u00e9se
Wed, 16 Apr, 2025 at 10:00 am Ostoróczky Nóra nyilvános védése

Műegyetem rakpart 3. [előadások: BME K 210], Budapest, Hungary, 1111

ART

What's Happening Next in Budapest?

Discover Budapest Events