Kosheen - Budapest

Schedule

Fri, 03 Oct, 2025 at 07:00 pm

UTC+02:00

Location

BARBA NEGRA | Budapest, BU

Advertisement
Október 3-án ismét Budapesten, a Barba Negrában lép fel a Kosheen, az Egyesült Királyság egyik kiemelkedő élő elektronikus zenei produkciója.
A Sian Evans wales-i énekesnő nevével fémjelzett csapat 2001-ben robbant be a köztudatba a Hide U című slágerével, amely a platinastátuszt elért debütáló albumukon, a Resist-en szerepel.
A gyors siker után több sikeres crossover dallal jelentkeztek, mint a Catch, a Hungry és az All In My Head. A Kosheen két Top 10-es albumot helyezett el az Egyesült Királyság slágerlistáin, vezette a brit és európai zenei toplistákat, és számos díjat nyert sajátos stílusával, amely ötvözi a drum'n'bass breakbeat ritmusait Sian hagyományosabb dalszerkezeteivel. A zenekar öt stúdióalbumot adott ki, és a korszak egyik legikonikusabb élő zenekaraként szerzett magának hírnevet, Magyarországon is számtalanszor léptek fel.
A 2010-es évek közepén a Kosheen szüneteltette működését, majd 2019-ben kezdték újra a turnézást: a Kosheen koncertjei az elmúlt években megújult, látványos produkcióvá alakultak, amit Sian hibátlan énekhangja, karizmatikus kisugárzása és határtalan lelkesedése visz előre.
Az elmúlt években számtalan brit és európai fesztivál, valamint világklasszis rendezvény főszereplői voltak, 2023-ban pedig világkörüli turnén ünnepelték a zenekar fennállásának 25. évfordulóját. 2024 tavaszán három nagyzenekaros koncertet adtak, a British Sinfonietta szimfonikus zenekarral közösen.
Budapestre ezúttal szintén a jubileumi turné programjával érkeznek, igazi slágerparádét ígérve. Október 3-án a Barba Negrában hallhatjuk őket.
a Livesounds bemutatja:
2025. október 3., péntek 19 óra
Budapest, Barba Negra
Kosheen koncert
Belépő: early bird jegyek 7990, elővételben 9990 Ft (limitált), október 2-ig 12.990 Ft, a koncert napján 13.990 Ft
Rock1: https://jegy.rock1.hu/kosheen_20251003
Eventim: https://www.eventim.hu/hu/jegyek/kosheen-budapest-barba-negra-674781/event.html
Tixa: https://www.tixa.hu/kosheen-bn-2025
Advertisement

Where is it happening?

BARBA NEGRA, Budapest, Hungary

Event Location & Nearby Stays:

Livesound

Host or Publisher Livesound

It's more fun with friends. Share with friends

Discover More Events in Budapest

Aerial Conditioning & Mobility
Fri, 03 Oct at 06:15 pm Aerial Conditioning & Mobility

Sopron út 19/a, Budapest 1117, Magyarország

Perfect Blue | magyar felirattal
Fri, 03 Oct at 06:30 pm Perfect Blue | magyar felirattal

Bem Mozi

VIRTUAL ANIME
Grecs\u00f3 Kriszti\u00e1n - \u00dczenetek a m\u00faltb\u00f3l
Fri, 03 Oct at 06:30 pm Grecsó Krisztián - Üzenetek a múltból

Kalászi utca 12., Budapest, Hungary, 1039

PERFORMANCES ART
Skybeast | Solidity | Future Grid | MegaHertz - S8 Underground CLub
Fri, 03 Oct at 06:45 pm Skybeast | Solidity | Future Grid | MegaHertz - S8 Underground CLub

S8 Underground Club

Sebastian Weigle \u00e9s a Nemzeti Filharmonikus Zenekar \u00e9s \u00c9nekkar
Fri, 03 Oct at 07:30 pm Sebastian Weigle és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar

Müpa Budapest

ENTERTAINMENT MUSIC
B\u00f6iler x Gep\u00e1rd SS @ Barhole
Fri, 03 Oct at 07:30 pm Böiler x Gepárd SS @ Barhole

Dohány utca 7., Budapest

Aff\u00e9r Sz\u00ednh\u00e1z: Gyakori k\u00e9rd\u00e9sek \/ \u00dajra a St\u00fadi\u00f3 K-ban!
Fri, 03 Oct at 07:30 pm Affér Színház: Gyakori kérdések / Újra a Stúdió K-ban!

Stúdió K Színház

\u00daJRAKEZD\u0150K - egy\u00e9ves testorient\u00e1lt \u00f6nismereti csoport n\u0151knek
Sun, 08 Sep at 09:00 am ÚJRAKEZDŐK - egyéves testorientált önismereti csoport nőknek

Fényes Adolf utca

PARTIES MUSIC
An Epic Scavenger Hunt! - Budapest\u2018s Downtown Dash
Fri, 13 Dec at 08:00 am An Epic Scavenger Hunt! - Budapest‘s Downtown Dash

Teréz krt. 43

ART TRIPS-ADVENTURES
Candlelight: Tisztelg\u00e9s a Queen el\u0151tt
Sat, 06 Sep at 08:30 pm Candlelight: Tisztelgés a Queen előtt

Anantara New York Palace Budapest Hotel

CANDLELIGHT-CONCERTS
Dance Casa Festival 2025
Fri, 26 Sep at 01:00 pm Dance Casa Festival 2025

Europa Event Center

FESTIVALS ENTERTAINMENT
Dance Casa Festival 2025
Fri, 26 Sep at 02:00 pm Dance Casa Festival 2025

Europa Event Center, Hárshegyi Way, Hungary

FESTIVALS DANCE
The Piano Hour by Time Out Market Budapest
Mon, 29 Sep at 05:00 pm The Piano Hour by Time Out Market Budapest

Blaha Lujza tér 1, Budapest, Hungary, 1085

ENTERTAINMENT MUSIC
Ir\u00e1nyt\u0171 el\u0151ad\u00e1sok | 2025. \u0151sz
Mon, 29 Sep at 06:00 pm Iránytű előadások | 2025. ősz

Semmelweis Egyetem - Nagyvárad téri Elméleti Tömb

MUSIC ENTERTAINMENT
Kezd\u0151 Shag kurzus - Beginner Shag Course
Mon, 29 Sep at 06:30 pm Kezdő Shag kurzus - Beginner Shag Course

Aranytíz Kultúrház

WORKSHOPS MUSIC
AURI - A Trail Of Candles & Beginnings - Budapest
Mon, 29 Sep at 07:00 pm AURI - A Trail Of Candles & Beginnings - Budapest

MOMkult

TRIPS-ADVENTURES CONCERTS
Radics Gigi \u00e9l\u0151 zenekaros koncert a RaM-ArT Sz\u00ednh\u00e1zban
Mon, 29 Sep at 07:00 pm Radics Gigi élő zenekaros koncert a RaM-ArT Színházban

RaM-ArT Színház

ART CONCERTS
Parasztopera
Mon, 29 Sep at 07:00 pm Parasztopera

Rákóczi út 21., Budapest, Hungary, 1088

Richard Lester: Help! (1965)
Mon, 29 Sep at 07:00 pm Richard Lester: Help! (1965)

Müpa Budapest

ENTERTAINMENT MUSIC

What's Happening Next in Budapest?

Discover Budapest Events