Juhász Gábor Trió, vendég: Holló Aurél

Schedule

Fri, 08 May, 2026 at 08:00 pm

UTC+02:00

Location

Opus Jazz Club | Budapest, BU

Advertisement
Juhász Gábor egyik legnagyobb zenei történetmesélőnk, akinek meséi gitárhúrokon bontakoznak ki, és rendszerint egyfajta líraisággal szólalnak meg. Triója már tíz éve játszik együtt, és közel ugyanennyi albumot is tudhat a háta mögött. Ehhez az összeszokott csapathoz csatlakozott Holló Aurél, aki a jazz szeretete mellett az Amadinda és az UMZE Kamaraegyüttes tagjaként kortárs klasszikus zenei tapasztalattal is gazdagította az együttes színeit és lendületét. Első közös albumuk 2025-ben jelent meg Stories from the West Side címmel, amely egyfelől továbbviszi, másfelől újraértelmezi Leonard Bernstein műve, a West Side Story örök érvényű témáit és zenei megoldásait.
Közreműködik:
Juhász Gábor – gitár
Kovács Zoltán – nagybőgő
Jeszenszky György – dob
vendég:
Holló Aurél – ütőhangszerek, vibrafon, xilofon

Jegyek 3900 forintos áron kaphatók a helyszínen, a bmc.jegy.hu oldalon, valamint az InterTicket országos Jegypont hálózatában.
Telefon: +36 1 216 7894
℗ BMC
//
Gábor Juhász is one of Hungary’s greatest musical storytellers, whose tales unfold on the strings of his guitar and are usually imbued with a certain lyricism. His trio has been playing together for ten years and has recorded nearly as many albums. Joining this well-established group is Aurél Holló, who, in addition to his love of jazz, has enriched the band’s palette and energy with his experience in contemporary classical music as a member of Amadinda and the UMZE Ensemble. Their first joint album was released in 2025 under the title Stories from the West Side. It both carries forward and reinterprets the timeless themes and musical elements of Leonard Bernstein’s West Side Story.
Featuring:
Gábor Juhász – guitar
Zoltán Kovács – double bass
György Jeszenszky – drums
guest:
Aurél Holló – percussion, vibraphone, xylophone
Tickets are available for 3900 HUF on the spot, online at bmc.jegy.hu, and at InterTicket Jegypont partners across Hungary.
For more information, please call +36 1 216 7894
℗ BMC
Advertisement

Where is it happening?

Opus Jazz Club, Mátyás utca 8,Budapest, Hungary

Event Location & Nearby Stays:

Icon
Know what’s Happening Next — before everyone else does.
Opus Jazz Club

Host or Publisher Opus Jazz Club

Ask AI if this event suits you:

Discover More Events in Budapest

Dirty Sound Magnet (CH) | A38
Fri, 08 May at 07:30 pm Dirty Sound Magnet (CH) | A38

A38 Hajó

MUSIC ENTERTAINMENT
STRAUSS \/ CZIFFRA \/ SCH\u00d6NBERG \/ SCHUBERT \/ LISZT \/\/ Bal\u00e1zs \/ Keller Quartet
Fri, 08 May at 07:30 pm STRAUSS / CZIFFRA / SCHÖNBERG / SCHUBERT / LISZT // Balázs / Keller Quartet

Zeneakadémia / Liszt Academy

CONCERTS MUSIC
Jazzliget \/\/\/ Just For Fun Project km. Bolba \u00c9va
Fri, 08 May at 07:30 pm Jazzliget /// Just For Fun Project km. Bolba Éva

Erzsébetligeti Színház

MUSIC ENTERTAINMENT
myrtus I Flirt \/\/ G\u00f6d\u00f6r
Fri, 08 May at 07:30 pm myrtus I Flirt // Gödör

Gödör Klub

CONCERTS
11th Zouk Lambada Fever Budapest Festival :)
Fri, 08 May at 09:00 pm 11th Zouk Lambada Fever Budapest Festival :)

Broadway Dance Center Táncstúdió

FESTIVALS PARTIES
BluesSteel | Harat\u2019s Irish Pub
Fri, 08 May at 09:00 pm BluesSteel | Harat’s Irish Pub

Kálvin tér 9, Budapest 1091, Magyarország

Bal\u00f3 Istv\u00e1n Open Projekt
Fri, 08 May at 09:00 pm Baló István Open Projekt

Jedermann

CONCERTS
MAO | Miles Davis 100 | Porgy and Bess
Wed, 29 Apr at 06:30 pm MAO | Miles Davis 100 | Porgy and Bess

Opus Jazz Club

MUSIC ENTERTAINMENT
Smag P\u00e5 Dig Selv (DK) \/ Arulei \/\/ A38 Haj\u00f3
Wed, 29 Apr at 06:30 pm Smag På Dig Selv (DK) / Arulei // A38 Hajó

A38 Hajó, Petőfi híd, budai hídfő, Budapest, Hungary, 1117

MUSIC ENTERTAINMENT
Koncz Zsuzsa Koncert - BUDAPEST
Wed, 29 Apr at 07:00 pm Koncz Zsuzsa Koncert - BUDAPEST

Uprendezvénytér

CONCERTS
She Past Away, Crow Black Dream \/\/ Budapest, A38 Haj\u00f3
Wed, 29 Apr at 07:00 pm She Past Away, Crow Black Dream // Budapest, A38 Hajó

A38 Hajó

ENTERTAINMENT MUSIC
RAQPART SEASON OPENING \u2022 04.29.-05.03.
Wed, 29 Apr at 07:00 pm RAQPART SEASON OPENING • 04.29.-05.03.

raqpart

CONCERTS PERFORMANCES
She Past Away in Budapest
Wed, 29 Apr at 07:00 pm She Past Away in Budapest

A38

CONCERTS MUSIC
S\u00e1ri \u00c9vi, Serb\u00e1n Attila, Kocs\u00e1k Tibor, Borsi L\u00e1szl\u00f3 a Musical Klubban
Wed, 29 Apr at 07:00 pm Sári Évi, Serbán Attila, Kocsák Tibor, Borsi László a Musical Klubban

Benczúr Ház, Budapest, VI. Benczúr utca 27. , 1068

AMANG Akusztikus Zenekar \/\/ ZseCsa \/\/ MistyChristy acoustic koncert :: HUNNIA
Wed, 29 Apr at 07:00 pm AMANG Akusztikus Zenekar // ZseCsa // MistyChristy acoustic koncert :: HUNNIA

Hunnia Bisztró

CONCERTS ART
\ud83c\udf3f\ud83c\udfb6 Tavaszi koncert Martonv\u00e1s\u00e1ron! \ud83c\udfb6\ud83c\udf3f
Wed, 29 Apr at 07:00 pm 🌿🎶 Tavaszi koncert Martonvásáron! 🎶🌿

MartonKult / Brunszvik-Beethoven Kulturális Központ / Martonvásár

CONCERTS
A Zeneakad\u00e9mia Koncertf\u00fav\u00f3s Zenekara
Wed, 29 Apr at 07:30 pm A Zeneakadémia Koncertfúvós Zenekara

Zeneakadémia - Nagyterem

MUSIC ENTERTAINMENT
Keep Floyding \u2013 Green Is the Colour | Magyar Zene H\u00e1za
Wed, 29 Apr at 07:30 pm Keep Floyding – Green Is the Colour | Magyar Zene Háza

Magyar Zene Háza

 MASSENET: LA VIERGE (A SZ\u0170Z)
Wed, 29 Apr at 07:30 pm MASSENET: LA VIERGE (A SZŰZ)

Vigadó - hivatalos

What's Happening Next in Budapest?

Discover Budapest Events