Harmónia Jazzműhely: Arthritis Quartet

Schedule

Fri, 27 Feb, 2026 at 08:00 pm

UTC+01:00

Location

Budapest Jazz Club | Budapest, BU

Advertisement
A kiváló zongorista, PINTÉR ZOLTÁN már háromévesen zongorázni tanult. Az első versenyét ötévesen nyerte. Ezt követően számos klasszikus és jazz versenyen ért el kiváló eredményeket. Többek közt a Bartók Béla Centenáriumi Emlékverseny I. helyezettje, illetve elnyerte a camerinoi "Premio Internazionale Massimo Urbani" versenyen a szakmai zsűri első díját. Jazz-zongoristaként Garay Attila, Gonda János és Binder Károly tanítványa volt. A Pege Aladár zenekarában eltöltött idők emlékére alapított zenekar Pintér Zoltán és Kollmann Gábor ötletéből született meg 2019-ben. A formációnak 2022-ben jelent meg a nagy sikerű Breakthrough c. albuma. Pintér Zoltán kompozíciói csendülnek fel rajta, amelyeknek egyik sajátossága, hogy sokszínű stílusok és lüktetések váltakoznak a lemezen és a koncerteken, de fontos narratíva a populáris hangzásvilág, amivel a hallgatóság érdeklődését szeretné jobban felkelteni a jazz világának felfedezésére. Azóta elkészült egy új zenei album felvételre váró anyaga. Ezek mellett néhány sikeres korábbi slágergyanús kompozíció is hallható lesz a koncerten. Saját kompozíciói lírai hangulatúak, finom harmóniaviláguk gyakran idézi a francia filmzenék atmoszféráját. A szaxofonos KOLLMANN GÁBOR a magyar jazzvilág egyik meghatározó személyisége. Nem csak első osztályú exponense hangszerének, de kiváló tanára is. Emellett ő a már számos világsztárral játszott Budapest Jazz Orchestra zenei igazgatója és egy nevét viselő világszintű kvintett vezetője. A ritmusszekciót két kiváló zenész alkotja, a bőgős RADICS JÓZSEF és a dobos HORVÁTH ZOLTÁN.
Pintér Zoltán - zongora, piano,
Kollmann Gábor - szaxofon, sax,
Radics József - bőgő, bass,
Horváth Zoltán - dob, drums
2026.02.27. 20:00 (péntek)
Jegyárak: 3900 / 3500 HUF (teljes árú / diák és nyugdíjas)
https://bjc.jegymester.hu/production/10083998/harmonia-jazzmuhely-arthritis-quartet/8302649
-----------------------------------------
The outstanding pianist, ZOLTÁN PINTÉR began studying the piano at the age of three. He won his first piano competition when he was 5 years old. After that he achieved excellent placings in many classical and jazz competitions. Among others, he won the 1st place of the Bartók Béla Centenary Memorial Competition and he was awarded the first prize of the professional jury at the "Premio Internazionale Massimo Urbani" competition in Camerino. The band was founded in 2019 by Zoltán Pintér and Gábor Kollmann, inspired by their time spent playing in Aladár Pege’s ensemble. In 2022, the group released its highly successful album Breakthrough. The record features compositions by Zoltán Pintér, characterized by a rich variety of styles and rhythms both on the album and in live performances. A key narrative element is the accessible, popular sound, intended to spark listeners’ curiosity and draw them closer to the world of jazz. Since then, the material for a new album has been completed and is awaiting recording. In addition, several earlier, potentially hit worthy compositions will also be performed at the concert. His original compositions have a lyrical character, and their refined harmonic world often evokes the atmosphere of French film music.
Sax-player GÁBOR KOLLMANN is one of the definitive figures on the Hungarian jazz scene. Not only is he a brilliant exponent of his instrument but is also a fantastic teacher of his art, as well as the musical director of the Budapest Jazz Orchestra that has featured a great number of world stars like Peter Erskine, David Liebman, Johnny Griffin, Maria Baptist, Ray Anderson, Butch Lacy, Eleonor Jahanson, Carol Cass or Kyle Gregory.
The rhythm section is formed by two outstanding musicians: double bassist JÓZSEF RADICS and drummer ZOLTÁN HORVÁTH.
27.02.2026. 20:00 (Friday)
Price: 3900 / 3500 HUF (full price / student and pensioner)
https://bjc.jegymester.hu/production/10083998/harmonia-jazzmuhely-arthritis-quartet/8302649
Advertisement

Where is it happening?

Budapest Jazz Club, Hollán Ernő utca 7a, Budapest 1136, Magyarország, Budapest, Hungary

Event Location & Nearby Stays:

Icon
Know what’s Happening Next — before everyone else does.
Harm\u00f3nia Jazzm\u0171hely Alap\u00edtv\u00e1ny

Host or Publisher Harmónia Jazzműhely Alapítvány

Ask AI if this event suits you:

Discover More Events in Budapest

Legendary Sessions I The BlackBirds - Beatles Tribute @ Hard Rock Cafe
Fri, 27 Feb at 07:30 pm Legendary Sessions I The BlackBirds - Beatles Tribute @ Hard Rock Cafe

Deak Ferenc Utca 3-5, Budapest, Hungary, 1051

CONCERTS
M\u00e1rton & The Martonez X Lituma @MANYI
Fri, 27 Feb at 07:30 pm Márton & The Martonez X Lituma @MANYI

MANYI - Kulturális Műhely

Piaf, a ver\u00e9b - Cs\u00e9pai Eszter sz\u00ednh\u00e1z- \u00e9s sanzonestje Darvas Krist\u00f3f k\u00eds\u00e9ret\u00e9vel
Fri, 27 Feb at 07:30 pm Piaf, a veréb - Csépai Eszter színház- és sanzonestje Darvas Kristóf kíséretével

Kettőspont / színház & spirituális ügynökség

\u201eMinden ami ZENE\u201d \u2013 P\u00e9ntek esti zen\u00e9s klub a T\u00f6k\u00f6li M\u0171vel\u0151d\u00e9si K\u00f6zpontban a ContraBayando Zenekarral
Fri, 27 Feb at 07:30 pm „Minden ami ZENE” – Péntek esti zenés klub a Tököli Művelődési Központban a ContraBayando Zenekarral

Kossuth Lajos utca 66, Tököl, Hungary, 2316

MUSIC ENTERTAINMENT
Dynamite Dudes \/\/ Gyere r\u00e1m
Fri, 27 Feb at 08:03 pm Dynamite Dudes // Gyere rám

Bajor Sörház-HB Traunstein Bierhaus

Nomique @ L\u00e1mp\u00e1s
Fri, 27 Feb at 09:00 pm Nomique @ Lámpás

Lámpás

Premecz - Ajtai - Szab\u00f3-Sipos
Fri, 27 Feb at 09:00 pm Premecz - Ajtai - Szabó-Sipos

Jedermann

CONCERTS
Anna \u00c9s Az 5 Busz | kiazaki | Malter. - S8 Underground Club
Thu, 26 Feb at 12:00 pm Anna És Az 5 Busz | kiazaki | Malter. - S8 Underground Club

S8 Underground Club

Gy\u00e9m\u00e1nt B\u00e1lint & N\u00e9gyessy Barnab\u00e1s Duo \/ Platform Jazz est
Thu, 26 Feb at 07:00 pm Gyémánt Bálint & Négyessy Barnabás Duo / Platform Jazz est

Katakomba pinceszínház

MUSIC ENTERTAINMENT
Kipakol\u00e1s 15. - Projekt
Thu, 26 Feb at 07:00 pm Kipakolás 15. - Projekt

Horanszky utca 5., Budapest, Hungary, 1085

MUSIC ENTERTAINMENT
Bus\u00f3 Diszk\u00f3 - Glencz lemezbemutat\u00f3 x zuzmo
Thu, 26 Feb at 07:00 pm Busó Diszkó - Glencz lemezbemutató x zuzmo

Budapest, Király u. 50, 1061

SOLD OUT \/\/ The 'Mama Don't You Era' Club show \/\/ Turbina, Nagyterem
Thu, 26 Feb at 07:00 pm SOLD OUT // The 'Mama Don't You Era' Club show // Turbina, Nagyterem

Turbina Kulturális Központ

Beethoven-est
Thu, 26 Feb at 07:30 pm Beethoven-est

Zeneakadémia / Liszt Academy

ENTERTAINMENT MUSIC
Budapest Tropical vol. 3 \/\/ Sa\u00efd Chalaban \u2022 INSTANT \u2022 Ingyenes
Thu, 26 Feb at 08:00 pm Budapest Tropical vol. 3 // Saïd Chalaban • INSTANT • Ingyenes

Instant-Fogas Komplexum

MUSIC ENTERTAINMENT
Hexistence \/ Escape Reality \/ Hazel @ Aur\u00f3ra
Thu, 26 Feb at 08:00 pm Hexistence / Escape Reality / Hazel @ Auróra

Auróra

POP
Bluestone \u2022 Blues Farsang! \u2022 Renegade Tattoo & Blues Bar
Thu, 26 Feb at 08:00 pm Bluestone • Blues Farsang! • Renegade Tattoo & Blues Bar

Rákóczi út 17., Budapest, Hungary, 1088

Timeless - Dugatty\u00fas
Thu, 26 Feb at 08:00 pm Timeless - Dugattyús

Dugattyús

Free Jazz Est: Prell-P\u00e1ndi du\u00f3, B\u00f3dis-Kiss du\u00f3
Thu, 26 Feb at 08:00 pm Free Jazz Est: Prell-Pándi duó, Bódis-Kiss duó

Atno

MUSIC ENTERTAINMENT
Akosh S. trio | Horv\u00e1th \u00c1ron solo @ G\u00f3lya
Thu, 26 Feb at 08:00 pm Akosh S. trio | Horváth Áron solo @ Gólya

Orczy út 46-48., Budapest, Hungary, 1089

CONCERTS MUSIC

What's Happening Next in Budapest?

Discover Budapest Events