Hagyományőrző szüreti nap és felvonulás
Advertisement
A 2026. október 3-án megrendezésre kerülő eseményünk hagyomány már Tényő életében, ekkor elevenítjük fel szőlészeti, borászati hagyományainkat, értékeinket. Az eseményen minden generáció számára kínálunk szórakozási lehetőségeket.
A program két helyszínen, a tájháznál és a turisztikai rendezvénytéren kerül megrendezésre. A tájháznál kézműves foglalkozásokat szervezünk, illetve vezetéssel megtekinthető a tájház, mely 51 éve jött létre és a helyi zsellércsaládok életét mutatja be.
A délután folyamán a Turisztikai rendezvénytéren folytatódik a program, melyre meghívjuk testvértelepüléseink, az erdélyi Mezőmadaras és a csallóközi Kisudvarnok községek delegációját is. Lehetőséget kapnak a szereplésre óvodásaink és iskolásaink, a helyi dalkör tagjai, valamint helyi termék vásárt és kóstolót rendezünk. Elmaradhatatlan ilyenkor a helyi borok kóstolása, melyben a tényői borosgazdák működnek közre.
A program zárásaként feldíszített traktorokkal járjuk körbe a település utcáit.
Részletek hamarosan!

Where is it happening?
Tenyo, Gyor-Moson-Sopron, Hungary, Jakus Tamás - Villanyszerelő, Győri utca, Tényő 9111, Magyarország, Gyor, Hungary
Event Location & Nearby Stays:
Know what’s Happening Next — before everyone else does.
Host or PublisherTényő Község Önkormányzata