Gaudeamus 5. Tündértánc – Dvořák és Csajkovszkij nyomában

Name: Gaudeamus 5. Tündértánc – Dvořák és Csajkovszkij nyomában
Start: 2026-05-10T18:00:00+02:00
Location: Zeneakadémia / Liszt Academy

Schedule

Sun, 10 May, 2026 at 06:00 pm

UTC+02:00

Location

Zeneakadémia / Liszt Academy | Budapest, BU

Műsor:
Antonín Dvořák: h-moll csellóverseny No.2. op.104. (Tomasz Máté)
—
Pjotr Iljics Csajkovszkij: Részletek a Hattyúk tava és a Csipkerózsika balett zenéiből

Közreműködik:
Tomasz Máté (cselló)
Vezényel: Baráti Kristóf

Dvořák sokáig nem tartotta a csellót méltó szólóhangszernek: szerinte „fent nyöszörög, lent morog” – s e véleménye mellett jó ideig ki is tartott. Első csellóversenye után, 1865-ben fogadalmat tett: többé nem ír darabot erre a hangszerre. Hasonló vonakodás előzte meg Csajkovszkij balettjeinek születését is. A komponista 1875-ben kapott felkérést első balettjére, a Hattyúk tavára. Az orosz mester a szimfóniaszerzők komolyságával látott munkához, a dallamokat, s a történetet az egyes szereplőkhöz igazította. Kritikusai – akik értetlenül szemlélték a koncertterembe illő balettzenét – fanyalogva fogadták balettjét. De amíg Kulius Reisinger, A hattyúk tava koreográfusa szabad kezet adott Csajkovszkijnak, addig 1890-ben a Csipkerózsika balettnél Marius Petipa jóval határozottabb követelményeket támasztott Csajkovszkij irányába, túlságosan szűk keretek közé szorítva a zeneszerző fantáziáját. Szerencsére mindkét komponista esetben feloldódtak a kezdeti kételyek. Csajkovszkij látványos jelenetekkel, izgalmas történelmi táncokkal, szólókkal és duettekkel ajándékozta meg a táncosokat, új szintre emelte a műfaj irodalmát: balettjeiben Mozart muzsikájának szépsége, Beethoven formai gondolkodása tükröződik, amit saját, hasonlíthatatlanul érzékeny zenei nyelvezete gazdagít. Dvořák pedig – harminc évvel korábbi fogadalmát megszegve – döntött úgy mégis barátja, a híres cseh csellista, Hanus Wihan (1855–1920) hatására, hogy ismét csellóversenyhez fog. Az eredmény: a hangszer irodalmának egyik legnagyobb remekműve, amely nemcsak a hangszer határait tágítja ki, hanem zeneszerzői életművének is koronája. Mindössze három hónap alatt írta meg hagyományos háromtételes versenyművét amerikai évei végén. A szenvedélyes, erősen ritmizált nyitó szonáta tételét saját Lass mich allein (Hagyjatok magamra) című dalkompozícióját idéző, bensőséges hangvételű Andante követi, melyen ismét a honvágy hangjaira ismerhetünk, ám a Prágában átdolgozott zárótétel már derűs, életvidám Rondóval ér véget.