FrenÁk Társulat: Nostalg_Y

Schedule

Thu, 16 Oct, 2025 at 07:30 pm

UTC+02:00

Location

Nemzeti Táncszínház | Budapest, BU

Advertisement
FrenÁk Nostalg_Y-jának célja nem a konkrét korosztályi emlékezés és a nézőket megríkató múltba révedés, hanem a közönség bevonása egy intellektuális és érzelmi asszociációs játékba, ahol senki nem tudja egyértelműen, hogy kiből mi lesz, de a fantázia segítségével mindenki megalkothatja az elvárásainak megfelelő történetet.
Véletlenül ütköző, egymáshoz kapcsolható töredékeken keresztül találhatjuk ki, hogy a különböző generációk közti interakciók milyen emberi relációkat rejtenek: például a két fiatal egyén, akik magukban hordozzák időskori önmagukat, és a két idősebb karakter között, akik magukon viselik fiatal énjük döntéseinek következményeit.
Az abszurdba hajló humoros jelenetek nem hagyják, hogy bárki is túl komolyan vegye az élet természetes megpróbáltatásait. Még ha olykor göröngyös utakat járunk is, az üzenet egyértelműen pozitív: minden kornak megvan a maga szépsége, és lehetősége, hogy megélje magát a teljességében. Aki erre képes, nem éli meg tragikusan korának előrehaladását. Csak merjünk néha nagyítós szemüveggel nézni magunkba és rózsaszín szemüveggel másokra, hogy megélhessük azt, ami racionális fejjel talán el sem képzelhető.

Közreműködők: Lőrinc Katalin, Frenák Pál, Lőrincz Emma, Eoin Mac Donncha, Cserháti Gergely
Koncepció, koreográfia: FrenÁk
Zeneszerző/szerkesztő, zenei koncepció: Gergely Attila
Dramaturg: dr. Horváth Nóra
Alpintechnika: Zoltai György
Látvány: Victoria Frenák
Hangtechnika: Horváth András
Fény: Pető József
Színpadmester: Filep Balázs
Produkciós asszisztens: Nyári Gergely
fotó: Bobál Kati
Advertisement

Where is it happening?

Nemzeti Táncszínház, Kis Rókus utca 14, Budapest 1024, Magyarország, Budapest, Hungary

Event Location & Nearby Stays:

Fren\u00c1k T\u00e1rsulat

Host or Publisher FrenÁk Társulat

It's more fun with friends. Share with friends

Discover More Events in Budapest

GUZSALYAS CS\u00c1NG\u00d3 T\u00c1NCH\u00c1Z
Thu, 16 Oct at 07:00 pm GUZSALYAS CSÁNGÓ TÁNCHÁZ

Marczibányi tér 5/A, Budapest, Hungary, 1022

HAGYAT\u00c9K - el\u0151ad\u00e1s Martin Miller \u00e9s Alice Miller \u00edr\u00e1sai alapj\u00e1n
Thu, 16 Oct at 07:00 pm HAGYATÉK - előadás Martin Miller és Alice Miller írásai alapján

KuglerArt Szalon Gallery and Shop

SPORTS
HOZTAM VALAMIT A HEGYEKB\u0150L
Thu, 16 Oct at 07:00 pm HOZTAM VALAMIT A HEGYEKBŐL

IX. ker. Bajor Gizi park 1., Budapest, Hungary, 1095

Ut\u00f3dok
Thu, 16 Oct at 07:00 pm Utódok

Dob utca 15., Budapest, Hungary, 1074

ENTERTAINMENT
Csak sz\u00f3l\u00f3k: Bihari Bal\u00e1zs - Bujdos\u00f3 J\u00e1nos
Thu, 16 Oct at 08:00 pm Csak szólók: Bihari Balázs - Bujdosó János

Gödör Klub

Steve Misik & Co. Budapesten | Felvid\u00e9ki heavy rock-crossover power tri\u00f3
Thu, 16 Oct at 08:30 pm Steve Misik & Co. Budapesten | Felvidéki heavy rock-crossover power trió

Múzeum utca 7., Budapest, Hungary, 1088

CONCERTS ART
DSTRKT 10.16.
Thu, 16 Oct at 11:00 pm DSTRKT 10.16.

Zrínyi utca 4., Budapest, Hungary, 1051

An Epic Scavenger Hunt! - Budapest\u2018s Downtown Dash
Fri, 13 Dec at 08:00 am An Epic Scavenger Hunt! - Budapest‘s Downtown Dash

Teréz krt. 43

ART TRIPS-ADVENTURES
Candlelight: Tisztelg\u00e9s a Queen el\u0151tt
Sat, 06 Sep at 08:30 pm Candlelight: Tisztelgés a Queen előtt

Anantara New York Palace Budapest Hotel

CANDLELIGHT-CONCERTS
Heti impr\u00f3csoport (kezd\u0151) Moln\u00e1r Levent\u00e9vel
Mon, 29 Sep at 06:00 pm Heti imprócsoport (kezdő) Molnár Leventével

Momentán Társulat

Filmvet\u00edt\u00e9s: Kocsis - intim megvil\u00e1g\u00edt\u00e1sban
Mon, 29 Sep at 06:00 pm Filmvetítés: Kocsis - intim megvilágításban

KuglerArt Szalon Gallery and Shop

James Fritz - 4:12
Mon, 29 Sep at 07:00 pm James Fritz - 4:12

Marczibányi Téri Művelődési Központ

PERFORMANCES ART
AURI - A Trail Of Candles & Beginnings - Budapest
Mon, 29 Sep at 07:00 pm AURI - A Trail Of Candles & Beginnings - Budapest

MOMkult

TRIPS-ADVENTURES CONCERTS
H\u00e1y J\u00e1nos: Elem
Mon, 29 Sep at 07:00 pm Háy János: Elem

Műegyetem rakpart 3. II. emelet, Budapest, Hungary, 1111

PERFORMANCES ART
Radics Gigi \u00e9l\u0151 zenekaros koncert a RaM-ArT Sz\u00ednh\u00e1zban
Mon, 29 Sep at 07:00 pm Radics Gigi élő zenekaros koncert a RaM-ArT Színházban

RaM-ArT Színház

ART CONCERTS
Parasztopera
Mon, 29 Sep at 07:00 pm Parasztopera

Rákóczi út 21., Budapest, Hungary, 1088

Kormos Anett - A n\u0151knek nincs humora
Mon, 29 Sep at 07:00 pm Kormos Anett - A nőknek nincs humora

Játékszín

Richard Lester: Help! (1965)
Mon, 29 Sep at 07:00 pm Richard Lester: Help! (1965)

Müpa Budapest

ENTERTAINMENT MUSIC
TVRTKO a F\u00f6ld k\u00f6r\u00fcl - BUDA\u00d6RS
Mon, 29 Sep at 07:00 pm TVRTKO a Föld körül - BUDAÖRS

Jókai. / Budaörsi Jókai Mór Művelődési Ház

What's Happening Next in Budapest?

Discover Budapest Events