Fogadd el a nehézségeket! - Csutka István estje

Schedule

Fri, 16 Jan, 2026 at 06:00 pm

UTC+01:00

Location

Erzsébet krt. 31, Budapest, Hungary, 1073 | Budapest, BU

Advertisement
EMBRACE THE SUCK - FOGADD EL A NEHÉZSÉGEKET
Miképpen jut el egy táncművész (Állami Népi Együttes, Budapest Táncegyüttes), majd színművész (Madách Színház, Interoperett, Nemzeti Színház), 1354 Macskák musical előadás egyik főszereplője, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára, ezt követően a Debreceni Csokonai Színház igazgatója, rendezője (2001-2006) a balett-rúd, majd a színházak világától odáig, hogy egy szempillantásnyi döntést követően kölcsönkér egy hátizsákot és elindul gyermekkori álmát valóra váltani, hogy Erőss Zsolt, legendás hegymászónk vezetésével megmássza a Kilimanjaro 5895 m magas Uhuru csúcsát? Majd ezt követően, már saját hátizsákkal folytassa felfedező túráit 45 országban, többek között Panamában, a titokzatos Szent Athoson, Grönlandon át, Szíriától Szaúd-Arábiáig, vagy éppen 8 hónapon át az Egyesült Államok vadonjában Mexikótól Kanadáig?
Mi hajtja tovább, honnét a kedv és az erő a több ezer kilométeres gyalogútjain, egyetlen hátizsákkal és sátorral, hó- és, szélviharban, térdig érő sárban, szakadó esőben, jégmező dermesztő hidegjében, vagy éppen a sivatag rekkenő hőségében, no és egy fekete medvével való összecsapása során? Mi segít felállni a nehéz pillanatokban, miből merít újra és újra erőt a céljaihoz vezető úton? Mitől nem veszítette el a gyermekként még bennünk izzó kalandvágyat és a bátran nagyot álmodás képességét és váltotta fel a színházak csillogó világát a természet csöndjére, majd miképpen tanult meg harmóniában élni a természettel, meghallani a hópelyheket, vagy felfedezni a felhők mesés formáit és miért érzi úgy, hogy ezen tudások elsajátítása felér egy előadás végén felzúgó vastapssal?
Humor, kaland, könnycseppek, izgalom, motiváció, tanulságok és káprázatos felvételek váltakoznak előadásaiban, megmutatva, hogy mit kaphatunk, ha merünk nagyot álmodni, kitűzni a célt, tenni és küzdeni érte, bármilyen akadály is várjon ránk utunk során.
Advertisement

Where is it happening?

Erzsébet krt. 31, Budapest, Hungary, 1073

Event Location & Nearby Stays:

Icon
Know what’s Happening Next — before everyone else does.
Mad\u00e1ch Sz\u00ednh\u00e1z

Host or Publisher Madách Színház

Ask AI if this event suits you:

Discover More Events in Budapest

Az autizmus mint t\u00e9rk\u00e9p \u2013 A kisgyermekkori autizmus \u00e9rtelmez\u00e9se \u00e9s pedag\u00f3giai t\u00e1mogat\u00e1sa
Fri, 16 Jan at 09:00 am Az autizmus mint térkép – A kisgyermekkori autizmus értelmezése és pedagógiai támogatása

Ida utca 2, Budapest 1143, Magyarország

Testbe Z\u00e1rva - \u00d6nismereti Csoport
Fri, 16 Jan at 02:00 pm Testbe Zárva - Önismereti Csoport

Nagyenyed utca, Budapest 1123, Magyarország

Pszichodr\u00e1ma csoport stresszre feler\u0151s\u00f6d\u0151 t\u00fcnetekkel \u00e9l\u0151knek - 2024 szeptember
Fri, 16 Jan at 04:00 pm Pszichodráma csoport stresszre felerősödő tünetekkel élőknek - 2024 szeptember

1088.Budapest, Bródy Sándor utca 26. Gönczi csengő, III. Em. liftből kilépve balra eső ajtó

MUSIC ENTERTAINMENT
RED VALENTINE \/ RED VIBES - AERIAL HOOP & POLE & SILK
Fri, 16 Jan at 04:00 pm RED VALENTINE / RED VIBES - AERIAL HOOP & POLE & SILK

The Stage

USEME 10 \u00e9ves jubileumi koncert \/\/ D\u00fcrer Kert
Fri, 16 Jan at 07:00 pm USEME 10 éves jubileumi koncert // Dürer Kert

Dürer Kert

CONCERTS
\u00c9DESN\u00c9GYES mindhal\u00e1lig -  krimiv\u00edgj\u00e1t\u00e9k \/ a Spirit Alkot\u00f3m\u0171hely el\u0151ad\u00e1sa
Fri, 16 Jan at 07:00 pm ÉDESNÉGYES mindhalálig - krimivígjáték / a Spirit Alkotóműhely előadása

Szepes Gyula Művelődési Ház- Érd

Animato \/1. - Tfirst P\u00e9ter \u00e9s az Anima Musicae
Fri, 16 Jan at 07:00 pm Animato /1. - Tfirst Péter és az Anima Musicae

NÁDOR TEREM - Hivatalos oldal

Free* Walking Tour of the Notorious Jozsefvaros District.
Tue, 18 Aug at 10:30 am Free* Walking Tour of the Notorious Jozsefvaros District.

Keleti Pályaudvar (look for the guide holding a yellow umbrella on the main steps)

ENTERTAINMENT PERFORMANCES
Bereczki Zolt\u00e1n akusztik
Fri, 24 Oct at 07:00 pm Bereczki Zoltán akusztik

Kőrösi Kulturális Központ

LIVE-MUSIC
MICI - M\u00e9g egy k\u00f6r a Pagonyban
Fri, 24 Oct at 07:00 pm MICI - Még egy kör a Pagonyban

DANTE Közösségi Alkotótér Török utca 1, Budapest 1023, Magyarország

O. Horv\u00e1th S\u00e1ri: Dua Lipa hazatal\u00e1l - \u0151sbemutat\u00f3
Fri, 24 Oct at 07:00 pm O. Horváth Sári: Dua Lipa hazatalál - ősbemutató

Műegyetem rakpart 3. II. emelet, Budapest, Hungary, 1111

ENTERTAINMENT
Samuel Beckett: Godot-ra v\u00e1rva
Fri, 24 Oct at 07:00 pm Samuel Beckett: Godot-ra várva

Városi Ifjúsági Klub

Testamentum- k\u00f6z\u00f6ss\u00e9gi sz\u00ednh\u00e1z \u00e9letr\u0151l \u00e9s hal\u00e1lr\u00f3l
Fri, 24 Oct at 07:30 pm Testamentum- közösségi színház életről és halálról

Nemzeti Táncszínház

WORKSHOPS
K\u00e1rp\u00e1ti P\u00e9ter \u00e9s bar\u00e1tai: R\u00fches kutya
Fri, 24 Oct at 08:00 pm Kárpáti Péter és barátai: Rühes kutya

Liliom u. 41, 1094

ART THEATRE
A KISKOND\u00c1S
Sat, 25 Oct at 11:00 am A KISKONDÁS

Marczibányi tér 5/A, Budapest, Hungary, 1022

Sat, 25 Oct at 05:30 pm Kaliforniai álom / La La Land

Bem Mozi

ENTERTAINMENT MUSIC
Seregi L\u00e1szl\u00f3 \/ Szergej Prokofjev: R\u00f3me\u00f3 \u00e9s J\u00falia
Sat, 25 Oct at 06:00 pm Seregi László / Szergej Prokofjev: Rómeó és Júlia

Operaház

FESTIVALS
K\u00e1rp\u00e1ti P\u00e9ter: T\u00e9rk\u00e9p a t\u00falvil\u00e1gr\u00f3l
Sat, 25 Oct at 07:00 pm Kárpáti Péter: Térkép a túlvilágról

Műegyetem rakpart 3. II. emelet, Budapest, Hungary, 1111

Fren\u00c1k T\u00e1rsulat: CrAzy_RunnErs \/ Parad_Is_E
Sat, 25 Oct at 07:00 pm FrenÁk Társulat: CrAzy_RunnErs / Parad_Is_E

Nemzeti Táncszínház

PARADES

What's Happening Next in Budapest?

Discover Budapest Events