Felső Tízezer - Normális élet újrajátszó koncert / Vendég: Lakótelep

Schedule

Sat, 11 Oct, 2025 at 07:00 pm

UTC+02:00

Location

Turbina Kulturális Központ | Budapest, BU

Advertisement
Idén tízéves a Felső Tízezer első albuma, a Normális élet, ennek örömére ezen a koncerten a zenekar eljátssza teljes egészében a debütáló anyagot!
Jegyek: https://cooltix.hu/event/686797ec5b59e801a5b67685
A Normális élet igen furcsa körülmények között született. Sallai Laci és Korándi Dávid két évig írták első dalaikat egy pestújhelyi kertben, és miután nem sikerült megszilárdítaniuk az együttes első felállását, úgy határoztak 2015 nyarán, hogy barkácsmódra ketten fogják felvenni az albumot. Hangmérnökként és producerként segítségükre volt a Normafa Records alapítója, Nagy Bence (Belle Belle), az ő vezetésével a Rajk Szakkollégium súlyosan beázott pincéjében rögzítették a dalokat. A 2015 októberében megjelent anyag aztán elég nagyot ment, több év végi listán helyet kapott, a Hip-hip-hurrá című dal a Stenk dalversenyének döntéjőig jutott, és nemsokára már a Mayberian Sanskülotts-ból érkezett ritmusszekcióval kiegészülve (Balogh Gallusz és Hromkó István) egy koncertező igazi zenekarrá váltak.
Azóta a Felső Tízezer kiadott további négy lemezt; kicsit cserélődött a tagság; sikerek és kudarcok váltogatták egymást, de a lényeg, hogy hosszú idő után először és utoljára eljátsszák teljes egészében a Normális élet dalait sorrendben, és persze emellett jut idő majd még további dalokra is, amivel méltó módon megünnepelhető ez a szép kerek évforduló.
A koncertet a debreceni-budapesti Lakótelep zenekar nyitja, akikkel a lelki rokonság megkérdőjelezhetetlen. A poszt-punkból táplálkozó duó tagjai kiváló, szociografikus igényű dalokkal és a Szomszédok telenovella egyik epizódjával érkeznek.
Advertisement

Where is it happening?

Turbina Kulturális Központ, Vajdahunyad utca 4.,Budapest, Hungary

Event Location & Nearby Stays:

Fels\u0151 T\u00edzezer

Host or Publisher Felső Tízezer

It's more fun with friends. Share with friends

Discover More Events in Budapest

VEDD \u00c9SZRE! Premier
Sat, 11 Oct at 06:30 pm VEDD ÉSZRE! Premier

Auróra

Contemplatio - Sz\u00e9csi L\u0151rinc m\u0171vei a Belv\u00e1rosi Szent Anna templomban
Sat, 11 Oct at 06:30 pm Contemplatio - Szécsi Lőrinc művei a Belvárosi Szent Anna templomban

Szent Anna Templom, Budapest, Szervita tér

CONCERTS
A Gy\u0171r\u0171k Ura: A k\u00e9t torony \/ The Lord of the Rings: The Two Towers
Sat, 11 Oct at 06:30 pm A Gyűrűk Ura: A két torony / The Lord of the Rings: The Two Towers

Bem Mozi

ENTERTAINMENT VIRTUAL
Revengin [BR] | Platform Edge | My Last Escape - S8 Underground Club
Sat, 11 Oct at 06:45 pm Revengin [BR] | Platform Edge | My Last Escape - S8 Underground Club

S8 Underground Club

Arvo P\u00e4rt 90 | Erki Pehk | Eesti Sinfonietta
Sat, 11 Oct at 07:30 pm Arvo Pärt 90 | Erki Pehk | Eesti Sinfonietta

Pesti Vigadó

MUSIC ENTERTAINMENT
A Magyar Nemzeti F\u00e9rfikar Liszt-estje
Sat, 11 Oct at 07:30 pm A Magyar Nemzeti Férfikar Liszt-estje

Magyar Zene Háza

MUSIC ENTERTAINMENT
TELTH\u00c1Z! M\u00e1rfi M\u00e1rk: TELIK - egy \u00f3ra az \u00e9letedb\u0151l
Sat, 11 Oct at 07:30 pm TELTHÁZ! Márfi Márk: TELIK - egy óra az életedből

Zugligeti út 64., Budapest, Hungary, 1121

Candlelight: Tisztelg\u00e9s a Queen el\u0151tt
Sat, 06 Sep at 08:30 pm Candlelight: Tisztelgés a Queen előtt

Anantara New York Palace Budapest Hotel

CANDLELIGHT-CONCERTS
M\u00fcpa Egyetemi Nap - A kulissz\u00e1k m\u00f6g\u00f6tt
Tue, 30 Sep at 12:00 pm Müpa Egyetemi Nap - A kulisszák mögött

Müpa Budapest

CONCERTS
SOLD OUT! Smash Into Pieces | Budapest 2025
Tue, 30 Sep at 06:00 pm SOLD OUT! Smash Into Pieces | Budapest 2025

A38 Hajó

STORYTELLING
Mozart Planet kamarakoncert
Tue, 30 Sep at 06:00 pm Mozart Planet kamarakoncert

Petőfi tér 1., Dunavarsány, Hungary, 2336

CONCERTS MUSIC
Osztrosits \u00c9va \u00e9s Sz\u0151cs Henrik heged\u0171-zongora koncertje
Tue, 30 Sep at 06:00 pm Osztrosits Éva és Szőcs Henrik hegedű-zongora koncertje

FSZEK Ötpacsirta Szalon, Budapest VIII. kerület, Ötpacsirta utca 4.

CONCERTS
Szab\u00f3 Marcell zongorakoncertje: Korszakok k\u00f6z\u00f6tt, Debussy-Schubert est
Tue, 30 Sep at 07:00 pm Szabó Marcell zongorakoncertje: Korszakok között, Debussy-Schubert est

Templom utca 12., Budapest II. kerület, Hungary, 1028

CONCERTS
Tue, 30 Sep at 07:00 pm Smash Into Pieces in Budapest

A38 Ship Concert hall

CONCERTS MUSIC
H.I. Jazz Combo - ingyenes dzsesszkoncert & dzsem
Tue, 30 Sep at 08:00 pm H.I. Jazz Combo - ingyenes dzsesszkoncert & dzsem

Kazinczy utca 34., Erzsébetváros, Hungary, 1075

MUSIC ENTERTAINMENT
R\u00e9v\u00e9sz Rich\u00e1rd Latin Quartet feat. MYNK Quartet
Tue, 30 Sep at 08:00 pm Révész Richárd Latin Quartet feat. MYNK Quartet

Budapest Jazz Club

MUSIC ENTERTAINMENT
ZENEI ID\u0150UTAZ\u00c1S - Tripla Koncert a Zene Vil\u00e1gnapja alkalm\u00e1b\u00f3l
Wed, 01 Oct at 05:00 pm ZENEI IDŐUTAZÁS - Tripla Koncert a Zene Világnapja alkalmából

KULT13.hu

CONCERTS MUSIC

What's Happening Next in Budapest?

Discover Budapest Events