Farkas Gábor: Thomán István Beethoven estje (1919)

Schedule

Sat, 11 Oct, 2025 at 07:30 pm

UTC+02:00

Location

Liszt Ferenc tér 8., Budapest, Hungary, 1061 | Budapest, BU

Advertisement
„…Thomán István, Bartók[nak] és Dohnányinak egykori mestere Beethoven-estélyt rendezett a Zeneakadémiában. Az ilyen vállalkozásokat gyakran veszélyezteti az esztétika két követelményének, az egységnek és változatosságnak megvalósítása. Míg az egység önként adódik az által, hogy egy szerző gondolatait és érzéseit halljuk egész este, nagy művészeti feladat ebbe az egységbe változatosságot vinni. Beethoven gazdag fantáziája ebben is segítségünkre siet, csak azután akadjon művész, aki megtalálja a sokféleség kulcsát és előadásával sosem idéz fel monotóniát. Thomán ezekhez a művészekhez tartozik…” Sereghy Elemérnek a Nemzeti Újság 1919. november 4-i számában megjelent sorai Farkas Gáborra – aki szinte teljes egészében felidézi a kritika megjelenése előtt két nappal elhangzott Beethoven-est műsorát – ugyanúgy alkalmazhatók. Hiszen Farkasnak, akárcsak elődjének, Thománnak, „…intuíciója nemcsak külsőségeiben adja vissza Beethovent, de fel tudja tárni a metafizikai szépségek legbenső, legvégső lényegét is.”
Farkas Gábor (zongora)
Műsor:
Beethoven: Harminckét variáció egy saját témára, WoO 80
Beethoven: 8. (c-moll) zongoraszonáta, op. 13 („Pathétique”)
Beethoven: Rondo a capriccio, op. 129 („Harag az elveszett garas miatt”)
szünet
Beethoven: 12. (Asz-dúr) zongoraszonáta, op. 26
Beethoven: 14. (cisz-moll) zongoraszonáta, op. 27/2 („Holdfény”)

Rendező:
Zeneakadémia Koncertközpont
Legendás koncertek sorozat
Advertisement

Where is it happening?

Liszt Ferenc tér 8., Budapest, Hungary, 1061

Event Location & Nearby Stays:

Alumni Zeneakad\u00e9mia \/ Liszt Academy

Host or Publisher Alumni Zeneakadémia / Liszt Academy

It's more fun with friends. Share with friends

Discover More Events in Budapest

A zene az kell! Zen\u00e9s sz\u00ednh\u00e1zi kalandoz\u00e1s \/ T\u00f6reky Erzsi estje
Sat, 11 Oct at 07:00 pm A zene az kell! Zenés színházi kalandozás / Töreky Erzsi estje

Dessewffy utca 13., Budapest, Hungary, 1066

MUSIC ENTERTAINMENT
Zene n\u00e9lk\u00fcl mit \u00e9rek \u00e9n... CSERH\u00c1TI ZSUZSA \u00e9s M\u00c1T\u00c9 P\u00c9TER eml\u00e9kkoncert - \u00c9RD
Sat, 11 Oct at 07:00 pm Zene nélkül mit érek én... CSERHÁTI ZSUZSA és MÁTÉ PÉTER emlékkoncert - ÉRD

Szepes Gyula Művelődési Központ

VIRTUAL
Sat, 11 Oct at 07:00 pm Bloodred Hourglass in Budapest

Analog Music Hall

CONCERTS MUSIC
Sat, 11 Oct at 07:00 pm Hinds in Budapest

Akvárium Klub

ENTERTAINMENT CONCERTS
Sat, 11 Oct at 07:00 pm Bloodred Hourglass in Budapest

Analog Music Hall

ENTERTAINMENT CONCERTS
Presser G\u00e1bor koncert - "a" 403. billenty\u0171
Sat, 11 Oct at 08:00 pm Presser Gábor koncert - "a" 403. billentyű

MVM Dome

CONCERTS
John Lennon 85 a The Bits-szel - Muzikum
Sat, 11 Oct at 08:00 pm John Lennon 85 a The Bits-szel - Muzikum

Muzikum Klub & Bisztró

CONCERTS WORKSHOPS
Asphalt Chant [RS] \/ EMPTY STORY \/ BUDAPEST, Aur\u00f3ra 2025.Okt\u00f3ber 11.
Sat, 11 Oct at 08:00 pm Asphalt Chant [RS] / EMPTY STORY / BUDAPEST, Auróra 2025.Október 11.

Auróra

FESTIVALS ART
Rum \u00e9s bonbon k\u00f3stol\u00f3 (Premier)
Sat, 11 Oct at 08:00 pm Rum és bonbon kóstoló (Premier)

Szövetség utca 25, Budapest, Hungary, 1074

Kerepesi Retroparty by Retro M\u00e1nia
Sat, 11 Oct at 08:00 pm Kerepesi Retroparty by Retro Mánia

Royal Station Sport, Szabadidő és Rendezvényközpont

PARTIES ENTERTAINMENT

What's Happening Next in Budapest?

Discover Budapest Events