DuplaPresszó Szemere Katával // Vendégek: Horváth János Antal (Loupe) és Erdődy Orsolya (BFZ)

Schedule

Thu, 04 Dec, 2025 at 07:00 pm

UTC+01:00

Location

ISON | Budapest, BU

Advertisement
A DuplaPresszó Szemere Katával című műsorban az újságíró két-két olyan művészt vagy alkotót, a kulturális, a gasztro-, valamint a tudományos élet izgalmas szereplőjét hívja meg, akit valamilyen látható vagy láthatatlan szál összeköt.
Az eseményt a Liberty Produkció mutatja be.
//
Az egyik legnevesebb magyar klasszikus zenei együttes, a Budapesti Fesztiválzenekar menedzser-igazgatója Erdődy Orsolya, akit a magyar kulturális élet tíz legmeghatározóbb női szereplője közé választott a Forbes Magyarország.
Horváth János Antal pedig az egyik legfrissebb és legnépszerűbb független színházi társulat egyik alapítója, írója, rendezője és művészeti vezetője. A Loupe társadalmilag tabusított témákat dolgoz fel előadásaiban, amelyeket országosan ismert művészek játszanak el.
Mindkét együttest összeköti az igényesség, a hitelesség és az elhivatottság. Míg a Fesztiválzenekar megfordul a világ legnevesebb koncerttermeiben, ingyenes koncertet ad a Hősök terén évről évre, és támogatja a hátrányos helyzetű gyerekeket; addig a Loupe körbeutazza az országot, kiáll társadalmi ügyekért, adományt gyűjt nehéz helyzetben lévő fiataloknak. Horváth János Antal leginkább történetmesélőnek tartja magát.
De hogyan működtethető két ennyire különböző, mégis fontos együttes? Többek között ezekről beszélgetünk decemberben.
Jegyvásárlás: https://ison.jegy.hu/program/duplapresszo-erdody-orsolya-es-horvath-janos-antal-181404
A jegy ára kétféle POC - Peace of cake kekszet és egy pohár Rustica bort is tartalmaz.
///
A DuplaPresszóból podcast készül, így később is meghallgatható.
Arculat: Flanek Péter
Advertisement

Where is it happening?

ISON, Hársfa utca 25, Budapest 1074, Magyarország, Budapest, Hungary

Event Location & Nearby Stays:

Icon
Know what’s Happening Next — before everyone else does.
DuplaPressz\u00f3

Host or Publisher DuplaPresszó

Ask AI if this event suits you:

Discover More Events in Budapest

Thu, 04 Dec at 05:30 pm Kimondatlan szavak - szomatikus és művészetterápiás workshop nőknek

Napalatti Közösségi Tér

WORKSHOPS
Agykontroll DUPLA klub Domj\u00e1n Andre\u00e1val
Thu, 04 Dec at 06:00 pm Agykontroll DUPLA klub Domján Andreával

Szebb Életért Központ

Id\u0151csapd\u00e1ban - Hogyan uraljam az id\u0151t?
Thu, 04 Dec at 06:30 pm Időcsapdában - Hogyan uraljam az időt?

MagNet Közösségi Ház

Rosa Ansch\u00fctz (DE) | Sacrobosco (IT) | Paperdeer (HU) \/\/ A38 Haj\u00f3
Thu, 04 Dec at 06:30 pm Rosa Anschütz (DE) | Sacrobosco (IT) | Paperdeer (HU) // A38 Hajó

A38 Hajó

MUSIC ENTERTAINMENT
CSILLAGPOR \u2013 STARDUST
Thu, 04 Dec at 06:30 pm CSILLAGPOR – STARDUST

Stefánia út 34-36., Budapest, Hungary, 1143

APERT\u00daRA - Brom\u00e1nc
Thu, 04 Dec at 06:45 pm APERTÚRA - Brománc

Csányi utca 3., Budapest, Hungary, 1077

Santa Claus tango meeting in Budapest
Thu, 04 Dec at 08:00 pm Santa Claus tango meeting in Budapest

Rökk Szilárd u. 11

WORKSHOPS CHRISTMAS
JAZZK\u00cdV\u00c1NS\u00c1GM\u0170SOR \u2013 S\u00e1rik P\u00e9ter Tri\u00f3 & Sz\u0151ke Nikoletta \/\/ V\u00d6R\u00d6S NEON
Thu, 04 Dec at 08:00 pm JAZZKÍVÁNSÁGMŰSOR – Sárik Péter Trió & Szőke Nikoletta // VÖRÖS NEON

Dob utca 1., Erzsébetváros, Hungary, 1074

F\u00f6ld alatti kanyoning Erd\u00e9lyben
Fri, 05 Dec at 07:00 am Föld alatti kanyoning Erdélyben

Erdély

TRIPS-ADVENTURES TREKKING
Fog\u00e1szati F\u00e9nyk\u00e9pez\u00e9s az alapokt\u00f3l \/ elm\u00e9let+workshop \/
Fri, 05 Dec at 09:00 am Fogászati Fényképezés az alapoktól / elmélet+workshop /

Unicum Ház

WORKSHOPS
Az egy \u00e9s a sok. A sokas\u00e1g fogalm\u00e1nak \u00e9rtelmez\u00e9sei
Fri, 05 Dec at 10:00 am Az egy és a sok. A sokaság fogalmának értelmezései

34-es terem, ELTE MMI Esztétika Tanszék (1088, Budapest, Múzeum krt 6-8)

BUSINESS CONFERENCES
JK Kar\u00e1csonyi V\u00e1s\u00e1r ( 2 nap \u00e9l\u0151ben + 1 nap online )
Fri, 05 Dec at 10:00 am JK Karácsonyi Vásár ( 2 nap élőben + 1 nap online )

Dohány u. 80. , Budapest, Hungary, 1074

What's Happening Next in Budapest?

Discover Budapest Events