Dalszerelőműhely // Eminem • Godzilla

Schedule

Thu, 16 Oct, 2025 at 06:30 pm

UTC+02:00

Location

Hársfa utca 25, Budapest, Hungary | Budapest, BU

Advertisement
Amit elemzünk: Eminem • Godzilla
(Eminem fizikai valóságában nem lesz jelen a programon.)

• A Dalszerelőműhely ötödik évadának második előadásán nemcsak az atombomba sújtotta Japánban kreált mitológiai lénnyel, Godzillával ismerkedünk meg közelebbről, hanem a rap sokszorosan Grammy-díjas szörnyetegének, Eminemnek a zenei gondolkodását is megpróbáljuk megfejteni.
• Ennek érdekében szoros elemzés alá vonjuk Eminem 2020-as „Godzilla” című számának szövegét és egy akkordos zenéjét (spoiler: egy ponton felbukkan négy gyönyörű akkord, és egészen különleges a dal formai felépítése, de hogy miért és hogyan, azt most nem áruljuk el).
• Természetesen tüzetesen megvizsgáljuk a szövegmondás tempóját tekintve Guinness-rekordnak számító utolsó három versszakot is, ahol Eminem másodpercenként tizenegy szótagos, rettenetes tempót diktál, és ez arra is alkalmat fog teremteni, hogy Johann Sebastian Bach, Oscar Peterson és Cziffra György bevonásával elgondolkozzunk a virtuozitás fogalmán.

A műhelyvezető Fazekas Gergely zenetörténész, a Zeneakadémia tanára.
Jegyár: 4800 Ft
•••••
A Dalszerelőműhely 2021 őszén kezdte működését az ISON-ban. Eddig Billie Eilish, Janelle Monáe, Eminem, Adele, Shawn Mendes, Harry Styles, Dua Lipa, a Carson Coma, Krúbi, Taylor Swift, Måneskin, SZA, Olivia Rodrigo, Ariana Grande, Pogány Induló, Beton.Hofi, Kendrick Lamar és a Lady Gaga-Bruno Mars páros egy-egy dalát vizsgáltuk. A cél az, hogy megértsük, mi történik a zene „belsejében”: mit csinál egy-egy dalban a kardántengely, a karburátor és a gyújtógyertya, vagyis olyan kérdésekre keressük a választ, hogy miként kapcsolódik egymáshoz szöveg és zene, mitől lesz izgalmas (vagy éppen kevésbé izgalmas) egy dallam, hogyan áll össze a hangzás és a harmóniavilág. A foglalkozásokon való részvételnek nem feltétele a zenei előképzettség, két nyitott fülön kívül más segédeszközre nem lesz szükség.
Advertisement

Where is it happening?

Hársfa utca 25, Budapest, Hungary

Event Location & Nearby Stays:

ISON

Host or Publisher ISON

It's more fun with friends. Share with friends

Discover More Events in Budapest

SUN CITY: v\u00e1logat\u00e1s a Szegedi M\u0171v\u00e9sztelep harminc \u00e9v\u00e9b\u0151l
Thu, 16 Oct at 06:00 pm SUN CITY: válogatás a Szegedi Művésztelep harminc évéből

Esernyős Óbudai Kulturális és Sport Nonprofit Kft.

Irodalmi szalon \u2013 Szigliget \u00e9s a magyar irodalom
Thu, 16 Oct at 06:00 pm Irodalmi szalon – Szigliget és a magyar irodalom

Kossuth Lajos utca 24, 1221

\u00c9LETM\u00d3DV\u00c1LT\u00d3 KLUB\/\/ Az \u00f6nismeret \u00e9s az eg\u00e9szs\u00e9g
Thu, 16 Oct at 06:00 pm ÉLETMÓDVÁLTÓ KLUB// Az önismeret és az egészség

Közösségi Ház Szigetszentmiklós

14. \u0150SZI AUKCI\u00d3 - V\u00e1logat\u00e1s Haraszt\u00ff Istv\u00e1n "\u00c9deske" kort\u00e1rs gy\u0171jtem\u00e9ny\u00e9b\u0151l
Thu, 16 Oct at 06:00 pm 14. ŐSZI AUKCIÓ - Válogatás Harasztÿ István "Édeske" kortárs gyűjteményéből

Falk Miksa utca 24-26., Budapest, Hungary, 1055

SZER-ELEM R\u00f3zs\u00e1ja _ RITU\u00c1LT\u00c1NC Andival
Thu, 16 Oct at 06:45 pm SZER-ELEM Rózsája _ RITUÁLTÁNC Andival

1146. Budapest, Mimóza utca 9.

P\u00c1RRAL SZEMBEN - Kadarkai Endre talkshow-ja
Thu, 16 Oct at 07:00 pm PÁRRAL SZEMBEN - Kadarkai Endre talkshow-ja

UP Újpesti Rendezvénytér

Lovas Rozi egyszem\u00e9lyes el\u0151ad\u00e1sa - G\u00f6d\u00f6ll\u0151
Thu, 16 Oct at 07:00 pm Lovas Rozi egyszemélyes előadása - Gödöllő

Művészetek Háza Gödöllő - MUZA

Startups Fund Raising Program
Fri, 18 Sep at 07:00 pm Startups Fund Raising Program

Budapest

BUSINESS WORKSHOPS
Barlang ny\u00edlt nap
Tue, 13 May at 11:00 am Barlang nyílt nap

Német u. 16

Dance Casa Festival 2025
Fri, 26 Sep at 01:00 pm Dance Casa Festival 2025

Europa Event Center

FESTIVALS ENTERTAINMENT
Dance Casa Festival 2025
Fri, 26 Sep at 02:00 pm Dance Casa Festival 2025

Europa Event Center, Hárshegyi Way, Hungary

FESTIVALS DANCE
 \u00c9BREDJ \u00d6NMAGADRA   - 2 napos Intenz\u00edv Tiszt\u00edt\u00f3 Workshop
Sun, 28 Sep at 10:00 am ÉBREDJ ÖNMAGADRA - 2 napos Intenzív Tisztító Workshop

Ráday utca 16., Budapest, Hungary, 1092

WORKSHOPS
FUSION WORKSHOP - Mazella & VGS Education
Mon, 29 Sep at 09:00 am FUSION WORKSHOP - Mazella & VGS Education

Haute Couture Academy, 1052 Budapest, Sütő utca 2

WORKSHOPS
Nevel\u00e9si konferencia
Mon, 29 Sep at 09:00 am Nevelési konferencia

Kőrösi út 118-120., Gyál, Hungary, 2360

BUSINESS CONFERENCES
Serd\u00fcl\u0151kre adapt\u00e1lt S\u00e9mater\u00e1pi\u00e1s technik\u00e1k Workshop
Mon, 29 Sep at 09:00 am Serdülőkre adaptált Sématerápiás technikák Workshop

Sématerápia és Tréning Központ Budapest

WORKSHOPS
Kr\u00edzisinform\u00e1lt tov\u00e1bbk\u00e9pz\u00e9s
Mon, 29 Sep at 04:30 pm Krízisinformált továbbképzés

Coachingcentrum Iroda

Wudang 5 \u00e1llat dinamikus csikung - 5 alkalmas workshop sorozat
Mon, 29 Sep at 05:30 pm Wudang 5 állat dinamikus csikung - 5 alkalmas workshop sorozat

Felkelő Nap Háza Stúdió

WORKSHOPS
Heti impr\u00f3csoport (kezd\u0151) Moln\u00e1r Levent\u00e9vel
Mon, 29 Sep at 06:00 pm Heti imprócsoport (kezdő) Molnár Leventével

Momentán Társulat

What's Happening Next in Budapest?

Discover Budapest Events