Csörsz István: Rövid úton a világba. Könyvbemutató
Schedule
Thu, 19 Dec, 2024 at 05:30 pm
UTC+01:00Location
Nyitott Műhely | Budapest, BU
Advertisement
Csörsz István „Rövid úton a világba. Összegyűjtött elbeszélések, 1967–1997” (Budapest: Napkút Kiadó, 2024) című kötetének bemutatójaBeszélgetőtársak: Tóth Eszter Zsófia, Soltész Márton és Csörsz Rumen István
Az estet Csörsz István fotói illusztrálják.
„Ne üljenek fel annak, amit a novellaírók mondanak. Nevezetesen, hogy az ő életművük tulajdonképpen egy nagy regény. A novellaírás akadályfutás: amit nem tudok, azt nem írom le. Minél elegánsabban művelem, annál jobb lesz a novella. Amikor azonban végig kell járni egy utat, amikor mindenre válaszolni kell, kiderül, hogy mit tud az író. Az is, amit nem tud. A regény akkora és olyan, mint az írója. A novella az égi mása.”
Így foglalta össze Csörsz István (1942–2018) a szívének oly kedves novellaműfaj lényegét 1999-ben, „Az írás művészete” című kötetében.
Csörsz pályáját végigkísérte a novellaírás az 1960-as évek végétől a 2000-es évekig. Első megjelent elbeszélése, a „Tánc, tánc” 1967-ben a Kortárs folyóiratban látott napvilágot, innentől évente több folyóiratban, antológiában, később a novellapályázatok révén napilapokban publikált. Két önálló elbeszéléskötete, a „Bocsánatos bűnök” (1972) és az „Ördögűzés” (1977) az első évtized anyagából válogatott, a „Vastövis” című kisregénnyel egy kötetben kiadott „Jézustól nyugatra” ciklus (1974) pedig az író kaposvári gyerekkori élményeit idézi fel.
A mostani kötet Csörsz István elbeszélői életművének legjavát közli: százhúsz elbeszélést. Terjedelmi okokból e-könyvként jelenik meg, így azonban egy új olvasóközönséget is elér. A fenti kötetek teljes anyagának újraközlése mellett helyet kap az összes olyan elbeszélés, amelyek antológiákban és folyóiratokban, napilapokban jelentek meg, illetve egy novellaként közölt regényrészlet is. Az antológia egyharmada még soha, sehol nem jelent meg.
Az e-könyv megvásárolható vagy online olvasható: https://napkut.hu/csorsz-istvan-rovid-uton-a-vilagba-1954
Advertisement
Where is it happening?
Nyitott Műhely, Ráth György utca 4, Budapest 1123, Magyarország,Budapest, HungaryEvent Location & Nearby Stays: