Csuja Imre - EgyÉletem | Landshut 🇩🇪

Schedule

Sat, 20 Feb, 2027 at 06:00 pm

UTC+01:00
Location

Alte Kaserne Landshut | Landshut, BY

Advertisement
A Regensburgi Rendezvényműhely jövő februárban egy igazán elismert és közkedvelt művészt köszönthet Landshutban, mégpedig:
🎭 CSUJA IMRE – EGYÉLETEM
életrajzi est
A Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló Művész Csuja Imrét senkinek nem kell bemutatni.
A közönség legendás filmekből és televíziós sorozatokból ismeri: ő volt Csoki az Üvegtigrisben, Bala a Valami Amerikában, vagy éppen a polgármester úr A mi kis falunkban.
Jellegzetes orgánumát talán még többen ismerik. Többek között ő kölcsönözte magyar hangját Torrentének, Al Bundynak, Wesley Snipesnak és Andy Garciának is.
Csuja Imre Hajdúnánáson született. Gyerekkorától fontos szerepet játszottak az életében a versek, fiatalon rendszeresen szerepelt szavalóversenyeken, majd elsőre felvételt nyert a Színművészeti Főiskolára.
A színészi pálya kezdete korántsem volt egyszerű. Pécsen, Debrecenben és Egerben játszott, később Budapestre került, és volt időszak, amikor a színészet mellett sírkövesként és költöztetőként is dolgozott.
Később egyre több szinkronszerepet kapott, majd egy szinkronmunka révén jutott el a Katona József Színház legendás Portugál című előadásához, amelyben több mint négyszáz alkalommal játszotta a kocsmáros szerepét. Hosszú évek óta az Örkény Színház társulatának tagja, számtalan emlékezetes színházi alakítással a háta mögött.
Csuja Imre ezen az estén az életéről mesél.
A gyerekkorról, az első színházi évekről, arról, milyen volt akár napi négy előadásban játszani, mit tanult a szakma nagy alakjaitól, és hogyan ismerte meg több mint negyven évvel ezelőtt a feleségét.
És természetesen szóba kerülnek azok a filmek is, amelyekből egy egész ország ismeri: az Üvegtigris és a Valami Amerika, sok apró történettel és műhelytitokkal.
Egy este Csuja Imrével – szerényen, viccesen és szívmelengetően.
ALKOTÓK
Szereplő: Csuja Imre
Rendező-producer: Lévai Balázs
Produkciós menedzser: Boros Panna
Fény: Ács István
Advertisement

Where is it happening?

Alte Kaserne Landshut, Liesl-Karlstadt-Weg 4,Landshut, Germany

Event Location & Nearby Stays:

Know what’s Happening Next — before everyone else does.
Regensburgi Rendezv\u00e9nym\u0171hely
Host or PublisherRegensburgi Rendezvényműhely

Ask AI if this event suits you