Christian Löffler & Ensemble

Schedule

Tue, 21 Oct, 2025 at 08:00 pm

UTC+02:00

Location

Müpa Budapest | Budapest, BU

Advertisement
Christian Löffler 2025 őszén egy európai turné keretében tér vissza a színpadra. A természet szépsége és az emberi tapasztalatok mélysége által inspirált zenéjével eufóriát, kíváncsiságot és önvizsgálatot vált ki – olyan művész, aki nemcsak a táncparketten mozgatja meg a közönséget. Producerként, zenészként és vizuális művészként egyaránt nemzetközi elismerést vívott ki magának, világ körüli koncertkörútjai révén globális ismertségre tett szert. 2024-ben jelentette meg legújabb albumát (A Life), melyen a megszokottól való elszakadás, az új irányok felvállalása, a hibák elfogadása, valamint a bátor, a hiteles és teljes élet lehetőségét vizsgálja. Zenéje mellett sikerét felejthetetlen élő fellépéseinek is köszönheti, minden koncertje személyes és egyedi.
Löffler 2025 októberében Párizs, Köln és Prága rangos hangversenytermei mellett a Müpában is találkozik rajongóival. Műsorán régi közönségkedvencek és vadonatúj számok váltják majd egymást, a látványos koncert egyedi és felejthetetlen tónusát a digitális és az analóg, az elektronikus és a tradicionális hangszerek, például a zongora és a vonószenekar izgalmas fúziója teremti meg. A rá jellemző érzelmesség és dallamosság mellett természetesen nem hiányozhatnak az izgalmas, táncos, pörgő számok sem.
//
Christian Löffler returns to the stage for a European ensemble tour in autumn 2025. Inspired by the beauty of nature and the depth of human experience, Christian Löffler’s music evokes euphoria, curiosity and introspection, cementing his reputation as an artist who moves audiences beyond the dancefloor. As an exceptional producer, musician and visual artist, his past albums and their reworks have earned international acclaim, leading to worldwide concert tours and global recognition. In 2024, he released his latest album (A Life). The album explores breaking away from the familiar, embracing new directions, accepting mistakes, living boldly, authentically and – above all – fully alive. Christian Löffler has gained widespread recognition not only for his music but also for his unforgettable live performances, where each concert feels personal and unique, enhanced by his deep connection with the audience.
This October, fans across Europe will have the chance to experience Christian Löffler and his ensemble live in concert at some of the continent’s top cities and venues, including Salle Pleyel in Paris, Philharmonie in Cologne, Müpa in Budapest and Lucerna in Prague. This tour will feature a mix of fan favorites and brand-new, unreleased tracks, as well as a specially crafted audio-visual experience. With his live performances, Christian Löffler sets a new standard for seamlessly blending cutting-edge electronic production with analog and acoustic elements – from piano and strings to vocals and field recordings. The result is an effortlessly immersive live experience. Audiences can expect the signature emotional, melodic and danceable vibe that Christian Löffler is known for, with each show offering something fresh and exciting.
///
A Liszt Ünnep social media házirendje:
https://lisztunnep.hu/kozossegi-media-hazirend
https://lisztunnep.hu/social-media-policies
Advertisement

Where is it happening?

Müpa Budapest, Komor Marcell utca 1.,Budapest, Hungary

Event Location & Nearby Stays:

Liszt \u00dcnnep

Host or Publisher Liszt Ünnep

It's more fun with friends. Share with friends

Discover More Events in Budapest

H\u00fcly\u00e9k ellen nincs orvoss\u00e1g - Bruti \u00dajpesten
Tue, 21 Oct at 07:00 pm Hülyék ellen nincs orvosság - Bruti Újpesten

UP Újpesti Rendezvénytér

NENA \u2022 WIR GEH\u00d6REN ZUSAMMEN  | Budapest 2025
Tue, 21 Oct at 07:00 pm NENA • WIR GEHÖREN ZUSAMMEN | Budapest 2025

BARBA NEGRA

MUSIC ENTERTAINMENT
Israeli Chamber Project
Tue, 21 Oct at 07:30 pm Israeli Chamber Project

BMC - Budapest Music Center

MUSIC ENTERTAINMENT
MOLNAR JANOS CAVE DIVING - BUDAPEST
Wed, 22 Oct at 08:00 am MOLNAR JANOS CAVE DIVING - BUDAPEST

Molnár János Cave Official

ROCKSTARS NOT DEAD \u2605 III. MOVIE NIGHT \u2605 BARBA NEGRA
Wed, 22 Oct at 06:30 pm ROCKSTARS NOT DEAD ★ III. MOVIE NIGHT ★ BARBA NEGRA

BARBA NEGRA

ENTERTAINMENT CONCERTS
ESKORZO (ES) \/\/ A38 Haj\u00f3
Wed, 22 Oct at 07:00 pm ESKORZO (ES) // A38 Hajó

A38 Hajó

MUSIC ENTERTAINMENT
Morcheeba | Budapest 2025
Wed, 22 Oct at 07:00 pm Morcheeba | Budapest 2025

BARBA NEGRA

CONCERTS
Fish! Piknik \/\/ D\u00fcrer Kert \/\/ 08.13
Wed, 13 Aug at 06:00 pm Fish! Piknik // Dürer Kert // 08.13

Dürer Kert

CONCERTS
Sallai Laci koncertje
Wed, 13 Aug at 07:00 pm Sallai Laci koncertje

Virág Benedek Ház

\ud83c\udfa4Bang\u00f3 Endre \u00e9l\u0151 koncert \u2013 Zenei utaz\u00e1s a Margitszigeten
Wed, 13 Aug at 07:00 pm 🎤Bangó Endre élő koncert – Zenei utazás a Margitszigeten

Margitsziget, Budapest, Hungary, 1007

CONCERTS MUSIC
Lobmayer Ilona orgonahangversenye
Wed, 13 Aug at 07:00 pm Lobmayer Ilona orgonahangversenye

Batthyány tér 7., Budapest, Hungary, 1011

BUDAPEST - BAROCCO
Wed, 13 Aug at 07:30 pm BUDAPEST - BAROCCO

Kispesti evangélikus Templom, Budapest, Templom tér, 1196 Magyarország

CONCERTS
WALTER ASTRAL (FR) | OIEE DJ SET \/ MEO CULPA ~ PONTOON
Wed, 13 Aug at 08:00 pm WALTER ASTRAL (FR) | OIEE DJ SET / MEO CULPA ~ PONTOON

PONTOON

MUSIC ART
\u00c1goston B\u00e9la QRtet
Wed, 13 Aug at 08:00 pm Ágoston Béla QRtet

Opus Jazz Club

MUSIC ENTERTAINMENT
K\u00f6vi Szabolcs hull\u00f3csillagles koncertje Budapesten, a Sv\u00e1bhegyi Csillagvizsg\u00e1l\u00f3n\u00e1l
Wed, 13 Aug at 09:00 pm Kövi Szabolcs hullócsillagles koncertje Budapesten, a Svábhegyi Csillagvizsgálónál

Svábhegyi Csillagvizsgáló

CONCERTS
Aurevoir. \/\/ Kobuci, vend\u00e9g: H\u0171v\u00f6s
Thu, 14 Aug at 06:00 pm Aurevoir. // Kobuci, vendég: Hűvös

KOBUCI

CONCERTS POP
Kollmann G\u00e1bor tri\u00f3 koncert
Thu, 14 Aug at 07:00 pm Kollmann Gábor trió koncert

Kossuth Lajos utca 24, Budapest 1221, Magyarország

MUSIC ENTERTAINMENT
Berlin Hotel Collective ~ Dunai Nyitott M\u0171hely
Thu, 14 Aug at 07:30 pm Berlin Hotel Collective ~ Dunai Nyitott Műhely

Jane Haining rkp. 7, Budapest

DANCE ENTERTAINMENT

What's Happening Next in Budapest?

Discover Budapest Events