Budapest Bár koncert

Schedule

Sat, 13 Sep, 2025 at 07:30 pm

UTC+02:00

Location

Templom utca 12., Budapest II. kerület, Hungary, 1028 | Budapest, BU

Advertisement
A Budapest Bár zenekar ezúttal Behumi Dórival, Kollár - Klemencz Lászlóval és Mező Misivel érkezik Klebersberg Kuno rózsakertjébe.
A Budapest Bár vezetőjének és alapítójának, Farkas Róbertnek eredeti szándéka pontosan az volt, hogy új lendületet adjon a kávéházi cigányzene műfajának, életben tartva és megújítva a régi hagyományokat. A zenekarnak köszönhetően rég elfeledett dallamok váltak újra a köztudat, és a fiatalok kultúrájának részévé. Számos régi dalt leporoltak, elfeledetteket élesztettek újra, közismerteket öltöztettek új köntösbe, az utóbbi időben pedig számos új dalt is írtak. Korok, kultúrák, stílusok és korosztályok találkoznak a produkcióban – talán ezért is szeretik fiatalok és idősebbek egyaránt az együttest, amely mára többgenerációs kedvenccé vált.
A Budapest Bár cikázik a zenei stílusok között és kiszakít a mindennapokból.
Örömzene nyitott füleknek!
A zenekar tagjai: Farkas Róbert (hegedű, gitár), Ürmös Sándor (cimbalom), Ökrös Károly (harmonika), Farkas Richárd (nagybőgő), Kisvári Bence (dob)
Esőnap: szeptember 14.
www.budapestbar.hu
www.facebook.com/budapestbarband
www.youtube.com/budapestbar
https://instagram.com/budapest_bar
https://www.tiktok.com/@budapestbar
pesthidegkúti Klebelsberg kastélyban.
Advertisement

Where is it happening?

Templom utca 12., Budapest II. kerület, Hungary, 1028, Templom utca 12, Budapest 1028, Magyarország, Budapest, Hungary

Event Location & Nearby Stays:

Klebelsberg Kast\u00e9ly Szalon

Host or Publisher Klebelsberg Kastély Szalon

It's more fun with friends. Share with friends

Discover More Events in Budapest

Android 45 Jubileumi nagykoncert
Sat, 13 Sep at 07:00 pm Android 45 Jubileumi nagykoncert

Legenda Sörfőzde Center

Hiszek 1 \u2013 P\u00e1rbesz\u00e9d Istennel
Sat, 13 Sep at 07:00 pm Hiszek 1 – Párbeszéd Istennel

Pethe Ferenc tér 2., Budapest, Hungary, 1033

B\u00e1rmi lehets\u00e9ges... - BUDAPEST - Sodr\u00f3 Eliza, Ruszn\u00e1k Andr\u00e1s
Sat, 13 Sep at 07:00 pm Bármi lehetséges... - BUDAPEST - Sodró Eliza, Rusznák András

Marczibányi Téri Művelődési Központ

Stand up Comedy in broken English \u2022 Victor Patrascan in Budapest
Sat, 13 Sep at 08:00 pm Stand up Comedy in broken English • Victor Patrascan in Budapest

6SZÍN

SPORTS COMEDY
P\u00c1L UTCAI FI\u00daK \/\/ KOBUCI KERT
Sat, 13 Sep at 08:00 pm PÁL UTCAI FIÚK // KOBUCI KERT

KOBUCI

CONCERTS
KULTerasz Mozi: Zanox - Kock\u00e1zatok \u00e9s mell\u00e9khat\u00e1sok
Sat, 13 Sep at 09:00 pm KULTerasz Mozi: Zanox - Kockázatok és mellékhatások

H13 Kultpont

SPORTS ENTERTAINMENT
Col:lab \u2605 BIRTH:LAB VII. w\/ Mefjus, Billain, TR Tactics
Sat, 13 Sep at 10:00 pm Col:lab ★ BIRTH:LAB VII. w/ Mefjus, Billain, TR Tactics

Dürer Kert

CONTESTS
Fish! Piknik \/\/ D\u00fcrer Kert \/\/ 08.13
Wed, 13 Aug at 06:00 pm Fish! Piknik // Dürer Kert // 08.13

Dürer Kert

CONCERTS
Sallai Laci koncertje
Wed, 13 Aug at 07:00 pm Sallai Laci koncertje

Virág Benedek Ház

\ud83c\udfa4Bang\u00f3 Endre \u00e9l\u0151 koncert \u2013 Zenei utaz\u00e1s a Margitszigeten
Wed, 13 Aug at 07:00 pm 🎤Bangó Endre élő koncert – Zenei utazás a Margitszigeten

Margitsziget, Budapest, Hungary, 1007

CONCERTS MUSIC
Lobmayer Ilona orgonahangversenye
Wed, 13 Aug at 07:00 pm Lobmayer Ilona orgonahangversenye

Batthyány tér 7., Budapest, Hungary, 1011

BUDAPEST - BAROCCO
Wed, 13 Aug at 07:30 pm BUDAPEST - BAROCCO

Kispesti evangélikus Templom, Budapest, Templom tér, 1196 Magyarország

CONCERTS
WALTER ASTRAL (FR) | OIEE DJ SET \/ MEO CULPA ~ PONTOON
Wed, 13 Aug at 08:00 pm WALTER ASTRAL (FR) | OIEE DJ SET / MEO CULPA ~ PONTOON

PONTOON

MUSIC ART
\u00c1goston B\u00e9la QRtet
Wed, 13 Aug at 08:00 pm Ágoston Béla QRtet

Opus Jazz Club

MUSIC ENTERTAINMENT
K\u00f6vi Szabolcs hull\u00f3csillagles koncertje Budapesten, a Sv\u00e1bhegyi Csillagvizsg\u00e1l\u00f3n\u00e1l
Wed, 13 Aug at 09:00 pm Kövi Szabolcs hullócsillagles koncertje Budapesten, a Svábhegyi Csillagvizsgálónál

Svábhegyi Csillagvizsgáló

CONCERTS
Aurevoir. \/\/ Kobuci, vend\u00e9g: H\u0171v\u00f6s
Thu, 14 Aug at 06:00 pm Aurevoir. // Kobuci, vendég: Hűvös

KOBUCI

CONCERTS POP
Kollmann G\u00e1bor tri\u00f3 koncert
Thu, 14 Aug at 07:00 pm Kollmann Gábor trió koncert

Kossuth Lajos utca 24, Budapest 1221, Magyarország

MUSIC ENTERTAINMENT
Bal\u00f3 S\u00e1muel Tri\u00f3, vend\u00e9gek: Laura Z\u00f6schg \u00e9s Luka Zabric (HU\/IT\/SI)
Thu, 14 Aug at 08:00 pm Baló Sámuel Trió, vendégek: Laura Zöschg és Luka Zabric (HU/IT/SI)

Opus Jazz Club

MUSIC ENTERTAINMENT

What's Happening Next in Budapest?

Discover Budapest Events