Barátomhoz-Koncertszínház Arany és Petőfi levelezése alapján

Schedule

Mon, 10 Nov, 2025 at 07:00 pm

UTC+01:00

Location

NagyHall @ Akvárium Klub | Budapest, BU

Advertisement
A SICC Production előadása:
Arany János és Petőfi Sándor levelezése bensőséges baráti párbeszéd, amibe minden belefér. Magánélet, politika, pénz, közélet és persze a költészet megreformálásának nagyratörő víziói. Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák, a Tükrös Zenekar és két fiatal színész, Krasznai Vilmos és Liber Ágoston elevenítik meg a két fiatal költő életének talán legfontosabb két évét, a kettejük levelezéséből áradó, átütő humorral.
Mintha itt ülnének mellettünk és velünk társalognának. Petőfi és Arany - tűz és víz, de ahogy a jól ismert közmondásból régóta tudható: az ellentétek vonzzák egymást. A költők egymáshoz írt verseire Ferenczi György készített zenét, míg a népdalokban fellelhető Petőfi-versek a Tükrös Zenekar muzsikájára szólalnak meg. Az előadást Liber Endre koncepciója alapján Hégli Dusan koreográfus, rendező és Enyedi Éva színésznő, dramaturg viszi színpadra.

Szereplők:
Arany János: Krasznai Vilmos - próza, ének
Petőfi Sándor: Liber Ágoston - próza, ének

Ferenczi György: harmonika, ének
Apáti Ádám: melodika, vokál
Bizják Gábor: kürt, vokál
Jankó Miklós: cajon, vokál
Pintér Zsolt: mandolin, vokál
Árendás Péter: brácsa
Halmos Attila: hegedű, ének
Koncz Gergely: hegedű
Lelkes András: nagybőgő
Liber Endre: cimbalom, brácsa, ének

Alkotók:
Liber Endre: producer, zenei szerkesztő, szövegkönyv
Enyedi Éva: szövegkönyv, dramaturg
Ferenczi György: zene
Hégli Dusan: rendező
jegyek:
https://akvariumklub.hu/programok/baratomhoz-koncertszinhaz-arany-janos-es-petofi-sandor-levelezese-alapjan/
Advertisement

Where is it happening?

NagyHall @ Akvárium Klub, Erzsébet tér 12.,Budapest, Hungary

Event Location & Nearby Stays:

Icon
Know what’s Happening Next — before everyone else does.
SICC Production

Host or Publisher SICC Production

Ask AI if this event suits you:

Discover More Events in Budapest

\u00c9n \u00e9s a hagyom\u00e1nyaim-alkot\u00f3s besz\u00e9lget\u0151s workshop\u2728
Mon, 10 Nov at 06:00 pm Én és a hagyományaim-alkotós beszélgetős workshop✨

Visegrádi utca 19., Budapest XIII. kerület

WORKSHOPS
Magyar Nyelv Napja: L\u00e9lekablak - R\u00e9kasi K\u00e1roly M\u00e1rai S\u00e1ndor-estje
Mon, 10 Nov at 06:00 pm Magyar Nyelv Napja: Lélekablak - Rékasi Károly Márai Sándor-estje

Városi Könyvtár Szigetszentmiklós

Telth\u00e1z - Hogyan h\u00fazzuk meg a hat\u00e1rainkat \u00e9s \u00e1lljunk ki magunk\u00e9rt?
Mon, 10 Nov at 06:30 pm Teltház - Hogyan húzzuk meg a határainkat és álljunk ki magunkért?

KULT7 Erzsébetváros

TYPOGRAM f\u00fczetk\u00e9sz\u00edt\u0151 workshop
Mon, 10 Nov at 06:30 pm TYPOGRAM füzetkészítő workshop

Frankel Leó út 9. , Budapest II. kerület, Hungary, 1027

WORKSHOPS
Dia Filmklub - Id\u0151s\u00f6d\u0151 n\u0151k\u00e9pek
Mon, 10 Nov at 06:30 pm Dia Filmklub - Idősödő nőképek

Balassi Bálint u. 15-17., Budapest, Hungary, 1055

T\u00cbR\u00cfD\u00d6 JAM _ november
Mon, 10 Nov at 07:30 pm TËRÏDÖ JAM _ november

Három Holló / Drei Raben

ENTERTAINMENT MUSIC
Jazz Session with ArpiShow
Mon, 10 Nov at 08:00 pm Jazz Session with ArpiShow

Muzikum Klub & Bisztró

MUSIC ENTERTAINMENT
Harm\u00f3nia Jazzm\u0171hely: Jazz-Csillagvizsg\u00e1l\u00f3 \u2013 zongorist\u00e1k
Mon, 10 Nov at 08:00 pm Harmónia Jazzműhely: Jazz-Csillagvizsgáló – zongoristák

Budapest Jazz Club

MUSIC ENTERTAINMENT
David Lynch: K\u00e9k b\u00e1rsony \/ Blue Velvet
Mon, 10 Nov at 09:00 pm David Lynch: Kék bársony / Blue Velvet

Bem Mozi

ENTERTAINMENT VIRTUAL

What's Happening Next in Budapest?

Discover Budapest Events