Aurevoir. // Kobuci, vendég: Hűvös

Schedule

Thu, 14 Aug, 2025 at 06:00 pm

UTC+02:00

Location

KOBUCI | Budapest, BU

Advertisement
Idén ez lesz az utolsó budapesti Oreó koncert. Ünnepeljük meg ezt az augusztusi nyárestét.
Vendég: Hűvös
Az esemény az NKA és a Hangfoglaló Program támogatásával valósul meg.
Aurevoir.
Aurevoir. zsámbéki és Zsámbék környéki fiatalokból álló ethno-beat zenekar. 2015 márciusában hattagú együttesként kezdték pályafutásukat, a felállás többszöri változását követően jelenleg nyolc zenész alkotja a zenekart. A kezdetektől fogva arra törekedtek, hogy magukat, illetve zenéjüket ne szorítsák szigorúan meghatározott műfaji keretek közé; az ethno-beat mint műfaj megnevezés arra utal, hogy leginkább a Kárpát-medence népzenéje és az angolszász beat-folk hatásai köszönnek vissza dalaikban, e műfajok hatottak leginkább alkotó tevékenységükre, legfőbb példaképeik a táncházmozgalom és a beatmozgalom jeles képviselői. Zenéjükben koncepciózusan jelen van a sokszínűség; ahogyan a magyar, cigány, ír és délszláv népzene motívumai és az 1960-as évek beatzenéje, úgy a francia kávéházi sanzonok világa és a régi reneszánsz, barokk zene egyaránt alapul szolgál dalaikhoz. A zenekar neve ("a viszontlátásra!") arra enged következtetni, hogy a könnyűzenében a konkrét, egymástól élesen elválasztható stílusok ma már nem figyelhetők meg, a könnyűzenei alkotások egyre inkább ezen stílusok keveredésének eredményeként keletkeznek. Az Aurevoir. elköszön a régi korszaktól, ezzel együtt pedig nyit az új felé, melyben ugyanakkor visszaköszönnek a korábban kialakult zenei stílusok.
Hűvös
A Hűvös egy alternatív pop/rock zenekar az ország misztikus déli régiójából. Zenéjükben ötvözik a hálószoba-pop elemeit a brit-rock gitárcentrikusságával. Önreflexióval dúsan átitatott szöveg- és zenei világ jellemzi a Hűvös dalokat. A zenekar 2020 nyarán alakult, azóta a Kikeltető legjobb 16 előadójába és az NKA induló előadók támogatottjai közé is bejutottak.
Számos itthoni fesztiválon felléptek már, mint például: Kolorádó, Fishing On Orfű, Campus, Bánkitó, Ördögkatlan, Művészetek Völgye, SZIN stb. 2023 tavaszán turnéztak a Blahalouisianával, aminek a megkoronázása augusztusban volt a Budapest Parkban. 2023 áprilisában jelent meg első nagylemezük, a MIT KERESEK ITT??. A 11-dalos LP-n olyan anti-pop sláger is megtalálható, mint a Magamat szeretem már. A Petőfi Rádió előszeretettel játssza a Legyen úgy, Tudod milyen vagy és Rendezői változat című dalaikat. 2024-ben a Lóci játszik előzenekaraként turnéztak, aminek a záróakkordja júliusban, a KOBUCI Kertben volt. November 15-én jelenik meg második nagylemezük az IMÁGÓ, amin 12 anti-pop sláger hallható. A Hűvös december 07-én mutatja be az új dalokat az Akvárium Kishallban.
Advertisement

Where is it happening?

KOBUCI, Szentlélek tér 10, Budapest 1033, Magyarország, Budapest, Hungary

Event Location & Nearby Stays:

Aurevoir.

Host or Publisher Aurevoir.

It's more fun with friends. Share with friends

Discover More Events in Budapest

1. K\u00e9mi\u00e1s GMT
Thu, 14 Aug at 04:30 pm 1. Kémiás GMT

ELTE Természettudományi Kar

Szem\u00e9lyes ny\u00edlt nap \u00e9s workshop az Engame Akad\u00e9mi\u00e1n [Ingyenes]
Thu, 14 Aug at 05:00 pm Személyes nyílt nap és workshop az Engame Akadémián [Ingyenes]

Maros utca 12., Budapest, Hungary, 1122

WORKSHOPS
 Corvinus G\u00d3LYALIGET - 08\/14 - @Lizs\u00e9
Thu, 14 Aug at 05:00 pm Corvinus GÓLYALIGET - 08/14 - @Lizsé

Lizsé I Városliget I Pizza Hamburger Beer Coffee

D\u00e9lr\u0151l f\u00faj a sz\u00e9l - Giulia x MAZI
Thu, 14 Aug at 05:00 pm Délről fúj a szél - Giulia x MAZI

Retek utca 12. , Budapest, Hungary, 1024

FITTF\u00d3T - Mozg\u00e1sban a v\u00e1ros! - \u00d6r\u00f6mt\u00e1nc - Radv\u00e1nszki Edittel - augusztus 14.
Thu, 14 Aug at 06:30 pm FITTFÓT - Mozgásban a város! - Örömtánc - Radvánszki Edittel - augusztus 14.

Fót - Somlyó Tó

HEALTH-WELLNESS DANCE
Saxophone & DJ live act teraszkoncert!
Thu, 14 Aug at 06:30 pm Saxophone & DJ live act teraszkoncert!

Kossuth Lajos tér 13-15, Budapest, Hungary

MUSIC FOOD-DRINKS
Kurosawa Akira klasszikusok az Art+ Cinem\u00e1ban
Thu, 14 Aug at 06:30 pm Kurosawa Akira klasszikusok az Art+ Cinemában

Art+Cinema

ART ENTERTAINMENT
Esti s\u00e9ta az \u00c1llatkertben
Thu, 14 Aug at 06:30 pm Esti séta az Állatkertben

Fővárosi Állat- és Növénykert

\u00daJRAKEZD\u0150K - egy\u00e9ves testorient\u00e1lt \u00f6nismereti csoport n\u0151knek
Sun, 08 Sep at 09:00 am ÚJRAKEZDŐK - egyéves testorientált önismereti csoport nőknek

Fényes Adolf utca

PARTIES MUSIC
An Epic Scavenger Hunt! - Budapest\u2018s Downtown Dash
Fri, 13 Dec at 08:00 am An Epic Scavenger Hunt! - Budapest‘s Downtown Dash

Teréz krt. 43

ART TRIPS-ADVENTURES
Margarita Mondays\ud83c\udf78
Mon, 14 Jul at 05:00 pm Margarita Mondays🍸

Ráday utca, 8, Budapest, Hungary, 1092

SZIGET DI\u00c1KJEGY PROGRAM 2025 - Festival Wishlist
Wed, 06 Aug at 12:00 am SZIGET DIÁKJEGY PROGRAM 2025 - Festival Wishlist

Sziget Festival Official

FESTIVALS
Sziget Festival 2025 - Official Event
Wed, 06 Aug at 09:00 am Sziget Festival 2025 - Official Event

Sziget Festival Official (Alapértelmezett)

FESTIVALS ART
Sat, 09 Aug at 03:00 pm Mária misztériumok elvonulás

Balatonakarattya

WORKSHOPS MUSIC
ARS MOSORIS - POP UP KI\u00c1LL\u00cdT\u00c1S & RUHAV\u00c1S\u00c1R
Mon, 11 Aug at 12:00 pm ARS MOSORIS - POP UP KIÁLLÍTÁS & RUHAVÁSÁR

Váci utca 50., Budapest

POP-UPS ART
VIL\u00c1GZENEI KONCERT \/\/ ECUADOR, PARAGUAY, ROM\u00c1NIA
Tue, 12 Aug at 06:00 pm VILÁGZENEI KONCERT // ECUADOR, PARAGUAY, ROMÁNIA

Szent István tér, Százhalombatta, Hungary, 2440

CONCERTS
 SALOMON RUNITY TRAIL powered by MOZAIK MED #123
Tue, 12 Aug at 06:00 pm SALOMON RUNITY TRAIL powered by MOZAIK MED #123

Fenyőgyöngye Vendéglő, Budapest

TRIPS-ADVENTURES MEETUPS
DOMINGO x Selah Vie ~ DUNYI
Tue, 12 Aug at 07:30 pm DOMINGO x Selah Vie ~ DUNYI

Jane Haining rkp. 7, Budapest, Hungary, 1052

MOZISZIGET | | \ud83c\uddee\ud83c\uddf1 Ez a v\u00e1ros
Tue, 12 Aug at 08:00 pm MOZISZIGET | | 🇮🇱 Ez a város

Margitszigeti Atlétikai Centrum

ENTERTAINMENT LIVE-MUSIC

What's Happening Next in Budapest?

Discover Budapest Events