APERTÚRA - Rebellisek
Schedule
Fri, 20 Dec, 2024 at 06:45 pm
UTC+01:00Location
Csányi utca 3., Budapest, Hungary, 1077 | Budapest, BU
Advertisement
A Fehér Rózsa a náci rezsimmel szembeni német ellenállási mozgalom volt a II. világháború alatt. Német diákok alapították, köztük Hans Scholl és húga, Sophie, akiket mélyen megrázott az a brutalitás, ahogy a nácik a zsidókkal és baloldali érzelmű emberekkel bántak. A csoport 1942 júniusa és 1943 februárja között hat náciellenes röplapot készített és terjesztett német egyetemeken. A hetedik röplap már nem jelenhetett meg, mivel a csoport tagjait a Gestapo letartóztatta. A fogság és a kínzások sem tudták megtörni a Scholl testvérpár elszántságát, akik mindvégig kitartottak ügyük mellett. A testvérek, más társaikkal együtt, a Volksgericht elé kerültek, és a bírósági tárgyalás során mindnyájukat nyaktiló általi halálra ítélték. Kivégzése előtt Hans Scholl ezt írta cellája falára: „Dacolva a túlerővel”, majd halála előtt így kiáltott fel: „Éljen a szabadság!”.Az Apertúra csapata a Fehér Rózsa történetét kiindulópontként használva azt kutatja, hogy a ma Magyarországán mi közünk van e nyolcvan évvel ezelőtti eseményekhez. Ezeket saját tapasztalatainkon átszűrve, személyes történeteinken keresztül reflektálunk a minket körülvevő társadalmi és politikai káoszra, a magyar színházi szakma megosztottságára és a pályakezdő, fiatal alkotók szorongató kilátástalanságára.
A társulat improvizációi, saját élmények, történetek és Sophie Scholl esetének dokumentációi alapján a szövegkönyvet írta: Bíró Bence és Benkó Bence.
Játsszók: Bán Bálint,Borsányi Dániel, Formán Bálint, Gellért Dorottya, Urbán Richárd
Advertisement
Where is it happening?
Csányi utca 3., Budapest, Hungary, 1077Event Location & Nearby Stays: