A CSAKIT V. éves konferenciája - "Váltóláz - Megújulás kívül-belül?"

Schedule

Fri, 10 Oct, 2025 at 09:00 am to Sat, 11 Oct, 2025 at 06:00 pm

UTC+02:00

Location

Kesztyűgyár Közösségi Ház | Budapest, BU

Advertisement
“Ami él, az soha nem állandó, és minden teremtmény négydimenziós, hiszen térben és időben létezik. Az élet csupa átmenet: ami igazán statikus, az már halott.” (Adam Rutherford)

Folyamatosan alakul a környezetünk és mi magunk is. A változásoknál korábbi igazságok kérdőjeleződhetnek meg, új módszerek és megközelítések születhetnek, válhatnak szükségessé. Betegségben a gyógyuláshoz lázas állapoton keresztül vezethet az út, így a változások sem mindig könnyűek, veszteségekkel járhatnak, de előrébb is vihetnek. Számos tényezőn múlhat, hogy a változtatással kijutunk-e önismétlő köreinkből, vagy a látszat ellenére is bennük ragadunk.
Életutunk során számtalan külső és belső változást élünk át, szerepeink és prioritásaink lecserélődnek, átalakulnak. Nem minden időszakban esik ugyanolyan súllyal latba a szakma, olykor nagy teret foglal el az életünkben, máskor háttérbe szorul. Életünk többféle színterén találkozunk másokkal, amihez idomulva változhat a viszonyulásunk, viselkedésünk, felvesszük majd levetkőzzük szakmai szerepeinket.
A környezetünkben zajló változások is nagy hatással vannak mindennapjainkra. Gondolhatunk itt azoknak a stáboknak, szervezeteknek a változásaira, amelyeknek tagjai vagyunk, de akár országos, vagy világszintű közéleti változásokra, egyes vezető pozícióban lévő személyek cserélődésére.
Nem csak hosszú távon, de napokon, sőt perceken belül is váltunk szerepeink, felelősségeink között akár szakmai, akár magánéleti kontextusban. Kihívást jelenthet a különböző módszereinkre jellemző szemléletmódok integrálása is.
A csoportvezető a csoport kezdetén belelép vezetői szerepébe, de a csoport során válthat, hogy vezetőként, vagy tagként van éppen jelen. A csoport tagjai ki- és belépnek, minden személyi változás megváltoztatja a csoport egészét is.
Idei konferenciánk során arra invitáljuk a résztvevőket, hogy nézzünk rá együtt külső és belső változásainkra, gondolkodjunk közösen azok hatásairól, veszteségeiről és nyereségeiről.
Ebben az évben újítása a konferenciának, hogy lehetőség lesz online csatlakozni és meghallgatni a konferencia előadásait.
Jelentkezés a konferenciára: https://forms.gle/vnSuDDUEnLX7qd449
Program: https://csoportanalizis.wordpress.com/konferencia/
Helyszín: Kesztyűgyár Közösségi Ház, 1084, Bp. Mátyás tér 15.

Részvételi díj 2025. 09.10-ig jelentkezőknek 20 000 Ft, CSAKIT tagoknak/társult tagoknak és hallgatói jogviszonnyal rendelkezőknek 17 000 Ft, 09. 10. után jelentkezőknek 23 000 Ft, CSAKIT tagok/társult tagoknak és hallgatói jogviszonnyal rendelkezőknek 20 000 Ft, csoportos jelentkezés képzésben lévőknek 12 000 Ft, online részvétel 10 000 Ft. A jelentkezés a konferencia díjának átutalásával válik véglegessé.
A konferencia részvétele 32 CME pontot ér.
Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható:
1. addiktológia | 2. alkalmazott egészségpszichológiai szakpszichológia | 3. gyermek- és ifjúságpszichiátria | 4. igazságügyi pszichiátria | 5. klinikai szakpszichológus | 6. orvosi rehabilitáció a pszichiátria területén | 7. pszichiátria | 8. pszichotherápia

További információ: [email protected]
Mindenkit szeretettel várunk!

A konferencia szervezői:
Árvai Dorottya, Dorogi Márta, Kiss Paszkál, Markó Dávid, Nagy Petronella, Orbán Szilvia, Polonyi Tünde, Birtalan Ilona Liliána
Advertisement

Where is it happening?

Kesztyűgyár Közösségi Ház, Mátyás tér 16, Budapest 1086, Magyarország, Budapest, Hungary

Event Location & Nearby Stays:

Csakit - Csoportanalitikus \u00e9s Kik\u00e9pz\u0151 T\u00e1rsas\u00e1g

Host or Publisher Csakit - Csoportanalitikus és Kiképző Társaság

It's more fun with friends. Share with friends

Discover More Events in Budapest

Fekete tenger kifeh\u00e9rit\u00e9se azt\u00e1n after a tenger parton
Fri, 10 Oct at 12:00 am Fekete tenger kifehéritése aztán after a tenger parton

Románia-Erdély

Triglav cs\u00facst\u00e1mad\u00e1s
Fri, 10 Oct at 06:00 am Triglav csúcstámadás

Szlovénia

ELTEfeszt 2025
Fri, 10 Oct at 08:00 am ELTEfeszt 2025

Trefort kert, Budapest 1088, Magyarország

II. N\u0151i Eg\u00e9szs\u00e9gnap
Fri, 10 Oct at 08:00 am II. Női Egészségnap

Görgey Artúr utca 30., Budapest, Hungary, 1046

EGY\u00dcTT VAGY K\u00dcL\u00d6N? - p\u00e1rkapcsolati pszichodr\u00e1ma csoport
Fri, 10 Oct at 09:30 am EGYÜTT VAGY KÜLÖN? - párkapcsolati pszichodráma csoport

Önfejlesztők Háza Közösségi Iroda és Terápiás Központ

Business Done Different \u2013 Egy m\u00e1sik \u00fat az \u00dczletben workshop Nikolett-tel
Fri, 10 Oct at 10:00 am Business Done Different – Egy másik út az Üzletben workshop Nikolett-tel

Budapest, Hungary

WORKSHOPS
Startups Fund Raising Program
Fri, 18 Sep at 07:00 pm Startups Fund Raising Program

Budapest

BUSINESS WORKSHOPS
1st International Conference on Lexicology and Lexicography
Mon, 29 Sep at 08:30 am 1st International Conference on Lexicology and Lexicography

MEMO Mesterek és Módszertanok Háza

BUSINESS CONFERENCES
Nevel\u00e9si konferencia
Mon, 29 Sep at 09:00 am Nevelési konferencia

Kőrösi út 118-120., Gyál, Hungary, 2360

BUSINESS CONFERENCES
Innov\u00e1ci\u00f3ra Magyar! Konferencia
Mon, 29 Sep at 01:30 pm Innovációra Magyar! Konferencia

Nemzeti Táncszínház

BUSINESS CONFERENCES
Kr\u00edzisinform\u00e1lt tov\u00e1bbk\u00e9pz\u00e9s
Mon, 29 Sep at 04:30 pm Krízisinformált továbbképzés

Coachingcentrum Iroda

Harc a l\u00e1thatatlan ellenf\u00e9llel \u2013 az orosz hibrid hadvisel\u00e9s m\u00f3dszerei \u00e9s eszk\u00f6zei Eur\u00f3p\u00e1ban
Mon, 29 Sep at 05:00 pm Harc a láthatatlan ellenféllel – az orosz hibrid hadviselés módszerei és eszközei Európában

Vörösmarty utca 47/A, Sajtóház, 1. emelet, Budapest, Hungary, 1064

Business Men\u00fc LIVE Bombera Krisztin\u00e1val ALLSTARS \u00fczleti talk show
Mon, 29 Sep at 06:00 pm Business Menü LIVE Bombera Krisztinával ALLSTARS üzleti talk show

Nemzeti Táncszínház

FESTIVALS
Tapasztalatb\u00f3l tanuls\u00e1g: \u00c9lm\u00e9nyek, reflexi\u00f3k, fejl\u0151d\u00e9s A Kolb-ciklus vezet\u0151i szem\u00fcvegen kereszt\u00fcl
Tue, 30 Sep at 09:00 am Tapasztalatból tanulság: Élmények, reflexiók, fejlődés A Kolb-ciklus vezetői szemüvegen keresztül

Bajcsy-Zsilinszky út 22, Budapest 1051, Magyarország

M\u00fcpa Egyetemi Nap - A kulissz\u00e1k m\u00f6g\u00f6tt
Tue, 30 Sep at 12:00 pm Müpa Egyetemi Nap - A kulisszák mögött

Müpa Budapest

CONCERTS
Career Crossroads
Tue, 30 Sep at 04:00 pm Career Crossroads

Corvinus University

WORKSHOPS

What's Happening Next in Budapest?

Discover Budapest Events